Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkva nyomozást indít Berezovszkij nyilatkozata miatt

Az orosz hatóságok bűnügyi eljárást indítanak Borisz Berezovszkij legutóbbi nyilatkozata miatt, amelyben a Londonban élő orosz milliárdos Vlagyimir Putyin elnök rendszerének megdöntését szorgalmazta - jelentették pénteken az orosz hírügynökségek.


Dátum: 2007-04-13 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:13.016672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Már utasítást adtam az illetékes hatóságoknak, hogy indítsanak bűnügyi eljárást, mivel itt egyértelműen az alkotmányos hatalom megdöntésére irányuló nyílt felhívással van dolgunk" - idézte Jurij Csajka orosz főügyész szavait az Interfax hírügynökség. Csajka megjegyezte, hogy hamarosan befejeződik egy másik nyomozás Berezovszkij ellen, az Aeroflot orosz légitársaság vagyonának elsikkasztása ügyében.

A The Guardian című brit napilapban pénteken megjelent interjújában az orosz milliárdos azt mondta, hogy "erőt kell alkalmaznunk a rendszer leváltására" Oroszországban, mivel "ezt a rezsimet képtelenség demokratikus eszközökkel megváltoztatni". A riporter kérdésére, hogy vajon forradalom kirobbantására gondolt-e, Berezovszkij azt válaszolta: "Önnek teljesen igaza van". Kijelentését nem hagyta szó nélkül Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sem, aki szerint Berezovszkij durván visszaél Nagy-Britanniában politikai menekültként élvezett státusával, és "olyan cselekményeket követ el, amelyek miatt a brit törvények szerint ki kellene őt adni".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek