Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-vitasorozat a versenyképesség témájához ért

A Fidesz szakértői szakmai és civil szervezetekkel közösen a következő hetekben megkezdik a versenyképesség témájának feldolgozását, a Jövőnk című vitasorozat utolsó elemeként.


Dátum: 2007-04-13 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:13.329516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minderről Navracsics Tibor a Lágymányosi Infoparkban tartott sajtótájékoztatón beszélt, ahol arra hívta fel a figyelmet, hogy az utolsó állomásához érkezett a januárban kezdett vitasorozatot. A részletekről szólva elmondta, az elkövetkező egy hónapban arra tesznek kísérletet, hogy értelmezik, mit is jelent a versenyképesség. "Politikai értelemben is szükséges az értelmezés" - érvelt Navracsics Tibor, kiemelve: világossá kell tenni, melyek azok a feltételek és körülmények, melynek a Fidesz álláspontja szerint fenn kell állnia az előrelépéshez. Beszélgetések, szakmai rendezvények jellemzik majd a munkát az elkövetkező időszakban, a jovonk.hu-n folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a párbeszédek és felmérések állását.

Navracsics Tibor kitért a korábbi kutatások eredményeire is. Mint fogalmazott, az eddigi témák, úgy mint az igazságosság, életminőség és közszolgáltatások is jól hasznosultak a parlamenti munkában. A vitasorozat végén, május 12-én konferencián összegezik a tapasztalatokat. A Fidesz a munka eredményét a korábbi témák tapasztalataival együtt hasznosítják majd, így készül el a május 19-20-ai pártkongresszus vitairata, majd ez alapján megkezdődhet egy program kidolgozása.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy a versenyképesség azt jelenti, hogy a magyar vállalkozások az EU-n belül versenyképesek legyenek, ám ehhez - véleménye szerint - nem adott a gazdasági környezet. Mint mondta, ma Magyarországot "növekvő az államadósság, a költségvetési hiány növekvő mértéke, növekvő kamatterhek", munkahelyek megszüntetése jellemzi. "Mindez nem a versenyképességet fokozza" - fogalmazott. Az alelnök rámutatott arra is, hogy egy olyan vállalkozás, amelyik nap mint nap saját létbiztonságát félti, és egyik napról a másikra, bizonytalan gazdasági környezetben él, nem lehet versenyképes. Pelczné Gáll Ildikó hozzátette: olyan országokkal kell versenyezni a magyar vállalkozásoknak, ahol - egyebek mellett - demokratikus berendezkedés és fenntartható gazdasági növekedés közepette működnek a vállalkozások.

Márton Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalkozások és a gazdaság szereplői alapvető feladataikat nem tudják ellátni. Mint fogalmazott, Nyugat Európában a gazdaság szereplőinek lehetősége van a jó minőségű infrastruktúra elérhetősége, Magyarországon ezzel szemben szűkülnek az infrastrukturális lehetőségek. Különösen igaz ez a kistelepüléseken élőkre, hiszen a vasútvonalak megszüntetésével a harmad-negyedrendű utak kritikán aluli állapota miatt lehetetlen versenyképességről, munkahelyteremtésről és fejlődésről beszélni - emelte ki. Az országyűlési képviselő hangsúlyozta azt is, hogy egy komplex program megfogalmazására van szükség, amely az infrastrukturális fejlesztés lehetőségét teremti meg a magyar gazdaság szereplői számára, megfizethető áron, és széles körben.

Varga Mihály beszédében arra emlékeztetett, hogy a kiegyezés utáni és a két világháború közötti Magyarország gazdasága látványos fejlődést produkált, holott senki sem beszélt versenyképességről. Sok szót használunk, melynek jelentésével nem vagyunk tisztában, ezért is fontos, hogy a Fidesz ezzel a kifejezéssel foglalkozzon. Hogy körülírja azt - folytatta -, mi kell ahhoz, hogy hazánkban az a munka eredményes legyen.

Mindig az eredmény minősít, ma azonban Magyarország nem versenyképes. Ma egy olyan ország hazánk, amelyik lemaradt versenytársaihoz képest, nemcsak szomszédainkhoz, hanem az újonnan csatlakozott uniós tagországokhoz képest is - figyelmeztetett a Fidesz gazdasági szakpolitikusa, aki példaként Észtországot említette, ahol a gazdasági növekedés már meghaladta Magyarországét. Keresnünk kell a választ arra, hogyan lehetünk versenyképesek - húzta alá.

Mi valóban sok partnerrel, intézménnyel, magánszeméllyel, szervezetekkel szeretnénk találkozni - jegyezte meg Varga Mihály, aki reményélt fejezte ki, hogy májusban olyan anyagot tudnak letenni az asztalra, melynek segítésével Magyarország versenyképesebbé válhat.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek