Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista ifjúságellenes politika

A Fidelitas leszögezte továbbra sincs válasz arra: mit tervez a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvánnyal az ifjúsági tárca; az idei - a 2002. évi összeg felénél is kisebb - költségvetés azonban ellehetetleníti az NGYIK működését. Erről Gyürk András fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-01-09 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:59.911438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyürk András emlékeztetett arra: a 2003-as költségvetésben már eredetileg is a közalapítvány tavalyi, 188 millió forintos támogatásánál kevesebbet - 166 millió forintot - terveztek, ez azonban végül kormánypárti képviselők módosító javaslatára 86 millió forintra csökkent.

Gyürk András rámutatott: ebből az összegből az NGYIK nem tudja kifizetni a tavaly év végén elbírált pályázatán nyertes 200 program támogatását, ellehetetlenül a három telephellyel rendelkező, fogyatékos fiatalok szakképzését szolgáló iskola működése, és lepusztul a közalapítvány kezelésében még meglévő ifjúsági ingatlanvagyon.

Hozzátette: a támogatás összegéről, a közalapítvány jövőjéről a szaktárca nem egyeztetett előzetesen sem a kurátorokkal, sem a legnagyobb országos ifjúsági szervezetekkel. A kuratórium elnökének és civil delegáltjainak a szakminiszterhez, illetve a kormányhoz és az Országgyűléshez december közepén intézett segélykérő leveleire pedig a mai napig nem érkezett válasz.

A Fidelitas elnöke jelezte: csupán találgatni lehet, mik a minisztérium elképzelései az NGYIK-kel kapcsolatban.

- Hallani azt, hogy a fogyatékos szakképző intézmények számláit majd az Oktatási Minisztérium fogja kifizetni. Az OM költségvetésében azonban erre forrás elkülönítve nincsen, s a tárca egyetlen tisztviselője sem erősítette meg mind ez idáig, hogy állnák ezeket a számlákat - mondta Gyürk András.

Hozzáfűzte: hallani olyan tervekről is, miszerint az ifjúsági ingatlanokat egy közhasznú társaságba vinné be a minisztérium, de erről sem közölt eddig részleteket a GYISM.

Úgy vélekedett: az NGYIK szakmailag megalapozott táborozási programjai sem helyettesíthetőek a tárca más táboroztatási programjaival.

- Mivel nincsen valódi magyarázatunk, kénytelenek vagyunk az emlékezőtehetségünkre hagyatkozni, felidézni azt, hogy a valaha volt, hatalmas KISZ, ifjúsági ingatlanvagyon hogyan vált semmivé az elmúlt időszakban, hogyan vált a privatizáció áldozatává - hangsúlyozta a fideszes politikus.

Emlékeztetett: az ingatlanok egész sora került magánkézbe az NGYIK előző kuratóriumának vezetése idején.

- Érdemes felidézni, hogy ennek, a Horn-kormány idején kinevezett kuratóriumnak a vezetője az a Varjú László volt, aki jelenleg az MSZP frakcióigazgatója - mutatott rá Gyürk András.

Bejelentette: a Fidelitas azt szeretné, ha az ifjúsági ingatlanvagyon a fiatalok és a gyermekek szolgálatában maradna, ezért parlamenti képviselői az ügy tisztázására írásbeli kérdést intéznek a nap folyamán Jánosi György szakminiszterhez és Medgyessy Péter miniszterelnökhöz.

***

A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványt - az 1990-ben alapított Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány jogutódjaként - 1995-ben hozta létre a Magyar Köztársaság Kormánya.

2002 decemberében a Fidelitas országgyűlési képviselői olyan módosítójavaslatot nyújtottak be az országgyűlésben, hogy a 166 millió forint helyett 2003-ban a közalapítvány 326 millió forintból gazdálkodhasson. A pénzt a Miniszterelnöki Hivataltól látták lehetségesnek elvonni, mégpedig abból az 1,4 milliárd forintból, amennyit ünnepi rendezvények támogatására költhetnek el.

A december elején még 166 millió forintos javaslatot két ifjú szocialista torpedózta meg. A kormány-előterjesztésben szereplő összeget 86 millió forintra akarták leküzdeni. A kirohanásairól hírhedté vált fiatal szocialista médiapolitikus és társa nyilván feltehetőleg az ifjúság támogatását - környezettudatos szemléletmód, információk az EU-ról, stb. - tartja helytelen kormányzati célnak.

***

Zuschlag János a Fidelitas elnöke, Gyürk András által elmondottakra adott reagálásában kifejtette: a

költségvetési támogatás lecsökkentése nem lehetetleníti el a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) működését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek