A szocialisták a nemzetpolitikát is alárendelték az SZDSZ-nek
Egyetértek Eörsi Mátyással abban, hogy a nemzeti közép politikája megbukott, és ezt Medgyessy Péter miniszterelnöknek is be kell látnia - reagált Németh Zsolt Fidesz-alelnök, a parlament külügyi bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten újságíróknak az SZDSZ-es honatya sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Dátum: 2003-01-09 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:00.206263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti politikus a kedvezménytörvény módosítása kapcsán azt mondta: az a fajta szocialista párti koncepció, hogy a nemzeti közép irányába menjen a kormány, nem működőképes. Hozzáfűzte, a kabinet akármit tesz, a Fidesz úgyis le fogja hazaárulózni.
- A nemzeti közép politikája nem azért bukott meg, mert nemzeti kérdésekben a Fidesz és az MSZP nem tudott megegyezni, hanem azért, mert a szocialisták a nemzetpolitikát is teljes mértékben alárendelték az SZDSZ-nek - vélekedett Németh Zsolt. A fideszes politikus sajnálatosnak tartja, hogy "a szabad demokraták kedvezményellenes politikáját ma már az MSZP is magáénak vallja", holott annak idején a jogszabály parlamenti elfogadását a szocialisták is támogatták. Felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ hangsúlyosan érvel a kedvezménytörvény kapcsán a velencei bizottság ajánlásainak viszonyítási pontként való elfogadása ellen.
- Ez az álláspont elfogadhatatlan, hiszen a velencei bizottság ajánlása az egyetlen európai jogi normaszerű szöveg e témában - tette hozzá. Ausztria példája Németh Zsolt szerint nem érv arra, hogy az unió állampolgáraira ne vonatkozzon a kedvezménytörvény.
- Ha kimondjuk, hogy a kedvezménytörvény nem vonatkozik az unió állampolgáraira, akkor egyben deklaráljuk azt is, hogy a jogszabály fokozatosan hatályát veszti; ezzel eleget teszünk az SZDSZ, illetve egyes szomszédos országok elvárásainak - mondta. A politikus úgy ítéli meg, hogy az SZDSZ álláspontja következetlen a kedvezménytörvénnyel összefüggésben. Megjegyezte, a Magyar Állandó Értekezlet novemberi ülésén a szabad demokraták már bejelentették, hogy megszavazzák a jogszabály kompromisszummal kialakított módosítási szövegtervezetét.
- Az SZDSZ és Eörsi Mátyás nem az elvi politizálás, hanem a köpönyegforgatás megtestesítője - fogalmazott Németh Zsolt. A szabad demokrata politikus által bemutatott unióellenes polgári körös honlappal kapcsolatban leszögezte: Orbán Viktornak, illetve a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek önálló honlapja van, és azon nem szerepel az idézett felhívás.
- Orbán Viktor csak azért a véleményért tud felelősséget vállalni, amely a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör honlapján is megtalálható - jelezte a fideszes politikus.
MTI - fidesz.hu