Hatami volt iráni elnök mégis elmegy a pápához
Mohammed Hatami volt iráni elnököt májusi olaszországi látogatása során fogadja XVI. Benedek - közölte szombaton Teheránban a pápai nunciatúra.
Dátum: 2007-04-14 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:21.382592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatami még tavaly ősszel volt hivatalos a római katolikus egyház vezetőjéhez, de Joseph Ratzinger pápa tavaly szeptemberi németországi útja során, Regensburgban elmondott beszéde oly nagy visszatetszést, felháborodást és tiltakozást keltett a muzulmán országokban, így Iránban is, hogy a volt államfő lemondta vatikáni vizitjét. A katolikus egyházfő azóta többször is arra kényszerült, hogy sajnálkozását fejezze ki regensburgi beszéde miatt, s azt hangsúlyozza, hogy szavait "félreértették".
A pápa tavaly szeptemberben a regensburgi egyetemen a hit és a józan ész viszonyáról elmélkedve, szavainak illusztrálására egy XVI. századi bizánci császár, II. (Paleolog) Mánuel egyik könyvét idézte, amelyben a császár egy perzsa muzulmán tudóssal folytatott párbeszédét írja le, s a szent háborúról és a vallásában meglévő erőszakról kérdezte őt. A császár úgy vélte: Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget terjesztett. A könyv egyes fejezeteit kommentálva XVI. Benedek világos megkülönböztetést tett a kereszténység és az iszlám között a hit és a józan ész viszonyát tekintve.
A volt iráni elnököt a teheráni bejelentés szerint május 4-én fogadja a pápa. Hatami egyhetes olaszországi látogatása idején megbeszélést folytat Romano Prodi olasz kormányfővel és Massimo D'Alema külügyminiszterrel is.
A reformer vallási vezetőként, s a kultúrák közötti párbeszéd híveként számon tartott Hatami 1997 és 2005 között volt országa elnöke. Az ő kezdeményezése nyomán hirdette meg az ENSZ 2001-ben a civilizációk közötti dialógus évét.
MTI - fidesz.hu