Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea nem teljesítette vállalásait

Észak-Korea nem teljesítette a szombati határidőre a nukleáris programja felszámolásáról februárban született hatoldalú megállapodásban foglalt első kötelezettségvállalásait, és az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője szerint ezzel a megállapodás vesztett lendületéből.


Dátum: 2007-04-14 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:21.664142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A februári megállapodás szerint Észak-Koreának hatvan napon belül - vagyis péntek éjfélig - kellett volna teljesítenie az első vállalásokat, amelyekért cserébe kapott volna 50 ezer tonna fűtőolajat. Phenjan arra hivatkozva nem teljesítette ezeket, hogy még mindig nem rendeződött pénzügyi vitája az Egyesült Államokkal, nem jutott hozzá ahhoz a pénzéhez, amely egy makaói bankban volt számlákon, és amelyet az Egyesült Államok zároltatott, mert az volt a gyanúja, hogy az összeg pénzmosásból, illetve pénzhamisításból származik. Hill kezdetben március közepére ígérte a befagyasztás feloldását, de az bonyolultabbnak bizonyult annál, mint gondolták. Végül a zárlatot kedden feloldották, de Phenjan állítása szerint azóta még nem tudott meggyőződni arról, hogy valóban hozzájuthat az összesen 24 millió dollárhoz.

Phenjan pénteken hangoztatta, hogy nincs ok a borúlátásra az atomprogramja leszereléséről kötött megállapodást illetően, és teljesíteni fogja vállalt kötelezettségeit, ha végleg megoldódott a pénzügyi vita.

Hill közölte szombaton: az Észak-Koreával tárgyaló öt országnak egyöntetűen az a véleménye, hogy Phenjan most már nem hivatkozhat semmire, ha nem teljesíti vállalásait.

stop.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek