Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötpárti szakmai konzultáció az egészségügyről

Az egészségbiztosítás reformja nem old meg minden problémát az egészségügyben - ebben konszenzus volt az öt parlamenti párt ágazati szakértői között a témában rendezett szombati szakmai konzultáción, Budapesten.


Dátum: 2007-04-14 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:23.984699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mai magyar biztosítási rendszernél kell jobbat csinálni, amely rendszer nem feltétlenül rossz. A probléma az, hogy nem eléggé igazságos és nem elég jó minőségű - mondta előadásában Mihályi Péter, a liberális párt részéről és az Államreform Bizottság egészségügyi munkacsoportjának vezetőjeként.

Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy csak bizonyos dolgokat old meg a reform. Ezek közé sorolta, hogy csökken a kormányra nehezedő nyomás a felelősség kérdésében, csökken a hálapénz, a protekció lehetőségének mértéke és a korrupció, valamint távlatilag igazságosabb lehet a közteherviselés. A versengő biztosítók piacra lépése azonban nem jelent megoldást például a népegészségügyi problémákra, a járulékrendszer anomáliáira vagy a privatizációra.

Mint mondta: amíg a kormány nem foglal egyértelműen állást, hogy milyen biztosítási rendszer legyen, addig a minisztériumi apparátus nem tud dolgozni, így a részleteket sem lehet kimunkálni. Emlékeztetett arra, hogy a biztosítási rendszer "átszabásának" ötlete nem új keletű dolog, hiszen a 90-es évektől kezdve számos tanulmány, program készült e kérdéskörről.Kiemelte: a népesség egészségi állapota nem attól függ, hogy milyen biztosítási rendszer működik Magyarországon, sokkal inkább attól, hogy milyenek a jövedelmi viszonyok.

Egyfajta több-biztosítós rendszer ma is működik Magyarországon - mondta -, utalva arra, hogy több százezer embernek van valamilyen kiegészítő biztosítása például egészségpénztáraknál. Ebből továbblépni viszont nem lehet, mert - mint fogalmazott: "a hálapénznél olcsóbb kiegészítő biztosítást nem lehet kreálni".

Véleménye szerint az átalakulásnál egyszerre kell a változást és a folyamatosságot biztosítani. Olyan intézkedésekre van szükség, amely alapvetően megváltoztatja az ágazati szereplők viselkedését, a folyamatosságon pedig azt érti, hogy nem lehet egyik napról a másikra mindent megváltoztatni.

A biztosítók fő feladata, hogy szolgáltatást vásároljanak, ami alkufolyamat, és ennek keretében a minőségről, a mennyiségről és az árról állapodnak meg. A megoldás szerinte egy kétszintű biztosítási rendszer lenne. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz 1998-as programjában szerepelt már ez a fajta rendszer, amelyben megmarad a szolidaritás és a kockázatközösség elve is, tehát megmaradna a jövedelemarányos járulékfizetés és a szükséglet-arányos igénybevétel, illetve nem maradna senki biztosítás nélkül és az E-alap bevételét az úgynevezett korrigált fejkvóta alapján osztanák szét a biztosítók között.

Sinkó Eszter, az SE Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője szerint nem bizonyított, hogy több biztosító piacra lépésével javulna a szolgáltatói verseny. Nem az a kérdés, egy vagy több biztosító lesz-e Magyarországon, hanem az, hogy mitől válik hatékonyabbá a rendszer. A szakember véleménye szerint az ellátásszervezőké a jövő, amelyre volt példa Magyarországon az irányított betegellátási rendszer keretében.

Horváth Zsolt, a Fidesz képviseletében Mihályi Péter előadására reagálva azt mondta, a párt valóban készített egy, a holland modellre hasonlító tervet a kétszintű biztosításra, de ezt a modellt akkor elvetették. Mint mondta azért, mert nem érte volna meg Magyarország számára, hiszen növekedtek volna a költségek, romlott volna a kockázatközösség egysége.

A Fidesz álláspontját ismertetve leszögezte: meg kell őrizni az egységes, szolidáris alapon működő egészségbiztosítást, ami mellett egyéni vagy csoportos kockázat elbírálás alapján működhetnek betegségbiztosítások és önkéntes egészségpénztárak.

A politikus azon a véleményen volt, hogy az E-alapot önállóvá kell tenni és vagyonhoz kell juttatni, ugyanis felhalmozásra nincs lehetősége most a biztosítónak, így a kockázatok kiegyenlítésére sincs.

Kökény Mihály (MSZP) szerint a jelenlegi biztosítási rendszert meg kell változtatni. A változás elindult azzal, hogy meghatározták a biztosítási csomagokat, önrésszel hozzá kell járulni az ellátáshoz és elkezdték a járulékbefizetések és a jogosultsági viszonyok ellenőrzését. A modellválasztás kérdését illetően a legfontosabbnak azt tartotta, hogy javuljon a méltányosság és a hozzáférés az ellátásban.

A szocialisták nem idegenkednek a versenytől, de csak szabályozott és a betegek érdekeit szolgálót tudnak elképzelni. A kockázati szelekció kérdésére azonban nem születtek megnyugtató válaszok, ami az egyik legnagyobb veszélye lehet a rendszernek - hangsúlyozta.

Zentai László (KDNP) kabinettitkár hozzászólásában kijelentette: pártja semmiképpen nem híve a több-biztosítós modellnek, a meglévő rendszert kell megreformálni. Feltette a kérdést, hogy a biztosítók valóban a 400-500 ezer munkanélküliért vagy azért az egymillió körülire tehető nyugdíjasért fognak versenyezni, akik ellátása nem éri el a havi 50 ezer forintot. Szerinte a mai társadalmi, gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a több-biztosítós rendszer bevezetését.

Pusztai Erzsébet, az MDF népjóléti munkacsoportjának vezetője is azon a véleményen volt, hogy a mai egészségbiztosítás által ellátott feladatokat az egymással versengő biztosítók oldanák meg. A szakember bizonyos területeken tudna elképzelni külön biztosítási formákat, ilyen a munkahelyi baleset és foglalkozás-egészségügy, vagy a krónikus betegek ápolási biztosítása, amely a mai befizetésekből különülnének el.

Elmondta: a hálapénz adásának "kivédését" nem a nemrég bevezetett vizitdíjjal lehet kiváltani, hanem egy bizonyos tarifa-elismerő rendszerrel, amelyre biztosítást lehetne kötni. De a kockázatközösséget meg kell őrizni - tette hozzá.

MTI - fidesz-hu

Kapcsolódó elemek