Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszázezeren tüntettek a modern Törökországért

Legkevesebb 300 ezren vonultak fel szombaton Ankarában az ország világi berendezkedése mellett kiálló szervezetek felhívására, tüntetve az ellen, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt - aki valamikor egy iszlamista szervezet élén állt - májusban államfővé válassza a parlament.


Dátum: 2007-04-14 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:24.562551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tömegben sokan török zászlót lengettek, illetve a modern Törökország megalapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek a képét tartották a magasba, iszlamistaellenes jelmondatokat kiabáltak "A köztársaság a miénk" jelszóval meghirdetett megmozdulás kezdete előtt.

Tükrözve a török nacionalizmus elmúlt évben mutatkozott erősödését, a tüntetésen sok felszólaló az Egyesült Államokat és az Európai Uniót is támadta, arra buzdítva a hallgatóságot, hogy "védjék meg országukat".

A rendőrség háromszázezerre becsülte a résztvevők számát, míg a szervezők szerint akár egymilliós is lehetett a tüntetés, ugyanis vidékről még mindig érkeznek Ankarába a szekularizáció, a világi állam hívei a megmozdulásra. A hatóságok jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be erre a napra a fővárosban, mintegy 10 ezer rendőr felügyelte a demonstrációt.

Május 16-án jár le Ahmet Necdet Sezer jelenlegi államfő hivatali ideje. Törökországban a parlament választja meg az elnököt. Mivel a kormányzó, iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) nagy többsége van a törvényhozó testületben, szinte bizonyosra vehető jelöltjének győzelme a parlamenti elnökválasztáson. A párt még nem nevezte meg jelöltjét, de egyre több politikusa adta értésre, hogy Erdogan kormányfőt szeretné az elnöki székben látni.

Erdogan, az ország jelenleg legnépszerűbb politikusa - aki magát konzervatív demokratának tartja - még nem jelezte, hogy kíván-e indulni a választáson.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek