Szijjártó Péter a Fidelitas kongeresszusán elhangzott beszédének szó szerinti leirata

Mi nem egy olyan országot szeretnénk, ahol a hatalom kedvére packázhat az emberekkel, kedvére packázhat a fiatalokkal - mondta Szijjártó Péter a Fidelitas korngresszusán Székesfehérváron.

Dátum: 2007-04-15 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:26.625005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tisztelt elnök úr, tisztelt levezető úr és elnök kisasszonyok! Tisztelt kongresszus, kedves barátaim!

Jó érzés a Fidelitas elnökeként itt állni a tisztújító kongresszuson a pulpitusnál, nem azért, mert az ember egyedül jelölt az elnöki pozícióra, nemcsak azért pontosabban, hanem azért is, mert ennyi küldöttünk még soha nem volt Fidelitas kongresszuson.

Mint ahogy eddig is, az elmúlt két esztendőben minden létező rendezvényünkön a részvételi rekordokat döntöttünk, egyre és egyre többen jöttetek el sporthétvégére, nyári táborba, sítáborba, bálba és így tovább, és így tovább.

Most úgy tűnik, hogy egyre érdekesebb és egyre izgalmasabb a kongresszus, hiszen hatszázat meghaladó küldött regisztrált a mai napon. Köszönjük szépen András, hogy elvállaltátok a szervezését a mai és a holnapi kongresszusnak!

Azt gondolom, hogy senkinek nem kell amiatt aggódnia, hogy rossz házigazdájuk lennétek a rendezvénynek; a Fidelitasban a közös munka alapján én azt gondolom, hogy az elnökség egészen nyugodtan dönthetett úgy, hogy a Fidelitas kongresszusát itt Székesfehérváron rendezzük.

Na de egy ilyen kongresszusnak a szórakozáson túl, amire András is utalt, meg a barátkozáson, meg azon túl, hogy megbeszéljük, hogy az elmúlt két esztendőben - ami egy ifjúsági szervezet életében hosszú idő - mi történt, ezen túl van néhány kötelezettségünk. Ilyen a tisztújítás, az alapszabály-módosítás, és hát az elnökségnek is be kell számolnia. Remélem, hogy nem gyengíti túlságosan az elnökség beszámolóját, hogyha most a sort én kezdem, eleget téve ennek a kötelezettségnek.

Nem tudom, hogy itt közülünk, közületek mennyien tartoznak abba a körbe, akiről most beszélni fogok, de talán Ti is emlékeztek rá, hogy néhány esztendővel ezelőtt ezrek és ezrek tapadtak a televízió képernyőire hazánkban, amikor a kereskedelmi televíziók elkezdték vetíteni az akkor újdonságnak számító valóságshow-kat. De sokan nézték a valóságshow-kat!

És ahogy azt mondani szoktuk, sokan be is nézték, mert azt hitték, valódi történet, ami ott a képernyőkön zajlik. Aztán egymás után rendre kiderült, hogy trükkök százai, manipulációk nyernek teret a képernyőn, minden kizárólag a szponzorok és a gazdasági finanszírozók érdekét szolgálja, és minden a pénzről szól.

Kiderült, hogy a valóságshow-ban minden van, kivéve a valóságot, és hogy minden a rendezők kénye és kedve szerint, valamint a gazdasági megrendelések alapján alakult, a rendező ennek megfelelően alakítja a történéseket, és veri át a nézőket. Aztán ahogy ez kezdett kiderülni, úgy már egyre kevesebben lettek kíváncsiak az országban Leóra, Pongóra meg Kismocsokra, meg a többiekre, és egyre kevesebben ültek oda vasárnap a televíziók képernyője elé, hogy meghallgassák Stoll Buci vonyítását, hogy mikor éri el az ujja a szerencsétlen mappát, és lesz vége az sms-szavazás végének.

Az emberek tehát kiábrándultak a valóságshow-okból azok után, hogy kiderült, semmifajta valóságalapja nincs a történetnek. De ha valóságalapjuk nincs is, fokozatok azért vannak. Voltak a magyar kereskedelmi televízióban vetített valóságshow-ok, és hát volt egy ennél nagyobb grandiózusabb vállalkozás, ez egy film volt, ezt úgy hívták, hogy Truman show.

Itt már a neve is egyébként átverést takar, hiszen nem Harry Trumanról, az Egyesült Államok 33. elnökéről szólt, hanem egy derék fiatalemberről, egy bizonyos Truman Burbankről, aki egy jó szándékú gyanútlan ember volt, és nem is sejtette, hogy az élete gyakorlatilag egy véget ért, nem akart televízió show. Hiszen Burbank szülővárosa egy hatalmas stúdió volt, amit egy gátlástalan producer hozott létre, ő irányította a történéseket, az ott élők és a dolgozók hollywoodi színészek voltak, sőt a derék Truman felesége is egy jól fizetett színjátszó volt.

Az a bizonyos Truman, amikor kezdett rájönni, hogy valami nem stimmel, és a nézők is egyre inkább kezdték azt gondolni, hogy nem helyes szegény Trumannal játszani ezt a játékot, hogy azt hiszi, hogy az az igazság, ami egyébként nem az, egyre inkább Trumannak kezdtek szurkolni, és az igazság kiderülésével a filmnek is befuccsolt. Van azonban, aki még ezt is felülmúlta. Ezt a grandiózus vállalkozást.

Volt egy ember, aki egy valóságshow áldozatává nemhogy egy ember teljes életét tette, hanem egy teljes országot. Egy bizonyos Gyurcsány Ferenc ugyanis minden idők legnagyobb, és leggátlástalanabb valóságshow-ját rendezte meg az elmúlt, ahogy ő mondta, az elmúlt másfél-két esztendőben.

Ez egy olyan valóságshow volt, ahol a producer mindent és mindenkit átvert, egy egész országot, és az ország elkövetkezendő évtizedei váltak a hazugság áldozataivá.

Itt is meg volt minden persze, nem emeltdíjas sms-t kellett küldeni, hanem szavazatokat kellett leadni, és itt is voltak kiosztott szerepek. Volt, akinek azt kellett mondani teljes meggyőződéssel, hogy az egészségügy márpedig nem lesz fizetős, volt olyan, akinek személyesen át kellett élnie hatalmas, személyes támadásként, hogy a gátlástalan ellenzék azzal vádolja, hogy tandíjakat akart bevezetni.

Volt olyan szerep, hogy lassan kellett mondani, hogy mindenki megértse, hogy nem lesz gázáremelés, és hát volt olyan is, aki trójai falóként őfelsége ellenzékét játszotta el.

Csakhogy a producer itt eltérően az előző valóságshow-tól valószínűleg pojácasága miatt a főszerepet is magára osztotta, viszont ott mondjuk úgy rontotta el, hogy egy zártkörű vetítés anyaga véletlenül kikerült a nyilvánosságra.

Ez volt az a pillanat, amikor Magyarországon is a valóságshow és a valóságshow-k producereinek az ideje lejárt. Ugyanis az emberek nem szeretik azt, hogyha újra és újra átverik őket, és ugyanúgy mi fiatalok - ha lehet még inkább - nem tudjuk megállni azt, nem tudjuk elviselni, hogyha hülyének néznek minket, pláne, hogyha mindezt egy nagy valóságshow producere csinálja velünk.

Éppen ezért, hogy ha itt összegyűltünk, akkor azt gondolom, itt van az ideje kimondanunk, véglegesen és határozottan világossá kell tennünk, hogy mi nem egy olyan országot szeretnénk, ahol a hatalom kedvére packázhat az emberekkel, kedvére packázhat a fiatalokkal.

Nem egy olyan országot, ahol a hatalom kedvére hazudozik, ahogy mondta a klasszikus: reggel, éjjel meg este, hanem egy olyan országot, ahol a tehetségnek, a szorgalomnak és a munkának van meg a becsülete. Nem egy olyan országot, ahol a valóságshow producere minden következmény nélkül az ország tehertételének nevezheti az egyébként jövő zálogát szolgáló, a hazáját szerető, és a hazájában boldogulni kívánó új nemzedéket.

Mi, magyar fiatalok itt Magyarországon képzeljük el saját jövőnket, mi, magyar fiatalok itt egy erős Magyarországon szeretnénk megtalálni saját számításainkat. És nem egy olyan országot akarunk, ahol egy egészen furcsa szótárt kell kézbe vennünk annak érdekében, hogy megértsük, hogy mit is akarnak mondani nekünk. Mit akar nekünk mondani a hatalom, mert ha most azt mondják, hogy nem lesz, akkor találgatok, hogy ez most azt jelenti, hogy bevezetik, vagy csak azt, hogy nem törlik el.

Vagy hogyha azt mondják, hogy csökken, akkor azon kell gondolkodnunk, hogy az azt jelenti, hogy bele fogunk-e dögleni, vagy csak egy kicsit fogják emelni. Ha meg azt mondják, hogy magukon kezdik a spórolást, akkor azon gondolkozhatunk, hogy a miniszterek kapnak jutalmat, hogy az államtitkárok fizetését emelik-e meg.

Kedves barátaim, a helyzet most 2007-ben, a Fidelitas kongresszusakor nem egészen ismeretlen, hiszen 1988-ban fiatalok egy csoportja egy ország óhaját valóra váltva elég bátor volt ahhoz, hogy szembeszálljon a hazugsággal, szembeszálljon a megfélemlítéssel, szembeszálljon a képmutatással és szembeszálljon az egyre csökkenő és csak vélt erejét mindezekre alapozó hatalommal.

Akkor ezek a fiatalok - 1988 táján - azt mondták, hogy itt az idő, hogy rájuk, Magyarországra, magyar fiatalokra köszöntsön az igaz szó és az őszinte beszéd órája.

És joggal hihették ezek a fiatalok, hogy a rendszerváltoztatás végleg meg is hozta az őszinte beszédet és az igaz szót. És az fel sem merült bennük, mert ugyan miért merült volna fel, hogy 18-19 évvel később aztán nekünk, mostani fiataloknak, a Fidelitasban összegyűlt fiataloknak ugyanezekért a célokért kell majd újra küzdenünk.

Mert valóban nem normális az, hogy 2007-ben politikával, közélettel foglalkozó fiatalok - így a Fidelitasban összegyűlt fiatalok - számára is az első számú szempont az kell legyen, hogy az alapvető emberi és alkotmányos szabadságjogokért szálljanak síkra.

Ennek most már természetesnek kellene lennie. De nem az.

Éppen ezért eljött az idő arra, hogy mi is nagyon bátrak legyünk, és szembeszálljunk a hazugsággal. A helyszín nem Székesfehérvár, hanem az ország, és az ellenfelek ugyanazok, csak két évtized telt el azóta.

Itt az ideje tehát, hogy a sarkunkra álljunk, és mi fiatalok, elsősorban mi fiatalok megmutassuk azt, hogy semmifajta félnivalónk nincsen. Nincsen mitől tartanunk, nem kell félni a hatalomtól, és nem kell félnünk a hatalom arroganciájától sem. Nem kell félnünk akkor sem, hogyha brutális rendőrtámadást vezényelnek békés emberek ellen, és akkor sem, hogyha a hatalom két lábbal tapossa az alapvető emberi szabadságjogokat.

És miért nem kell félnünk? Hát azért nem kell félnünk, mert az igazság a mi oldalunkon van. És amiért itt összejöttünk hatszázegynéhányan - meg aztán tudjuk, hogy az igazság itt van -, azt is tudjuk, hogy az erő is a mi oldalunkon van.

Éppen ezért azt gondolom, hogy a mai és a holnapi kongresszuson azt kellene elhatároznunk, hogy nem viseljük el többé, hogyha átvernek bennünket, mert ne akarja nekünk senki sem megmagyarázni - még hogyha éppen a miniszterelnöki széket bitorolja is -, hogy nekünk jó az, nekünk fiataloknak jó az, hogyha tandíjat kell fizetni.

Ne akarja senki beadni nekünk, hogy a magyar családoknak jó, hogyha legalább százezer forintot kell évente a gyerekeknek tandíjra kifizetni. És senki ne akarjon minket meggyőzni arról, hogy az otthonteremtési program szétverése az egy fiatalok életkezdési esélyeit növelő és javító intézkedés volt.

És arról se akarjon minket senki meggyőzni, senki ne akarja nekünk beadni azt, hogy az utazási kedvezmények eltörlése az évezred leginkább fiatalbarát intézkedése volt bármifajta magyar kormány részéről. És persze azt sem kell elviselnünk, és nem is szabad, és ebben is jussunk egyetértésre, nem szabad elviselnünk, hogyha az átverések leplezése érdekében akár félelmet keltő, alattomos, gyáva módon támadnak minket, vagy barátainkat.

Ilyenkor kell összeállnunk, hátat a hátnak, vállat a vállnak vetni, ilyenkor kell szolidárisnak lenni, és ilyenkor kell kiállnunk egymásért, még akkor is, hogyha a hatalom a legdurvább és a legalattomosabb vádat próbálja ránk tenni.

És mi a legfontosabb talán, kedves barátaim? A mi meglátásunk és értékítéletünk szerint - túl ezeken, amiben azt gondolom, hogy mindenképpen egyetértésre jutottunk az elmúlt két esztendőben, és itt is a kongresszuson - hát a legfontosabb az kell legyen, hogy mi magyar fiatalok, mi demokrata fiatalok nem hagyjuk, mert nem hagyhatjuk, hogy egy gyilkológépet, egy marxista gerillavezért elfogadható, követendő politikai példaképpé tegyen a jelenlegi hatalom.

Ellenfeleink ugyanis manapság, miközben egyébként törvényben tiltott önkényuralmi jelképek legalizálásért küzdenek, ránk aljas módon az antiszemitizmus teljesen alaptalan és aljas vádját szórják, addig kultuszt teremtenek gyurcsányi segítséggel annak a Che Guevarának, aki nem más, mint egy marxista gerillavezér, ártatlan ezrek megkínzója és megölésének elrendelője.

Che Guevara a kubai munkatáborok megalapításában jeleskedett, ahol katolikus papokat, a kommunista rezsim ellenségeit, meg hát azokat végezték ki, akik éppen rosszkor voltak rossz helyen. Ő volt az, aki elítélések és kivégzések ezreit irányította, és kedves barátaim, kapaszkodjatok meg, ő volt az, aki hatékony és hidegvérű gyilkológépként jellemezte magát, és aki azt mondta, hogy az ellenség könyörtelen gyűlölete szükséges ahhoz, hogy túl tudjunk lépni természetes korlátainkon.

Ma, Kedves Barátaim, az a helyzet állt elő, hogy az önmagát baloldalinak nevező új arisztokrácia büszkén vállalja Che Guevara örökségét.

Na ez az, amit mai, demokrata magyar fiataloknak nem szabad megengedni. Mert, ahogy az új arisztokrácia, a baloldal Che Guevara örökségét vállalja, mi az 56-os pesti srácok örökségét vállaljuk. Erről szól az a póló, amelyből reméljük, hogy hasonló, mondjuk trend, vagy divat fog kialakulni.

Emberek hasonlóképpen tesznek tanúbizonyságot arról, hogy a pesti srácok öröksége igenis Magyarország, a magyar fiatalok, a demokraták, a demokrata fiatalok öröksége.

Azokat a pesti srácoknak az örökségét vállaljuk mi itt a Fidelitasban, akiknek a hősies harca nélkül a nemzet forradalma nem győzhetett volna. És kedves barátaim, a pesti srácok előtt még ott volt az élet. Olyan fiatalok voltak, mint mi, nálam még fiatalabbak.

Előttük állt az élet, mégsem kötöttek elvtelen kompromisszumokat és nem alkudtak meg. Viszont nem féltették az életüket, ha a nemzetről, vagy annak szabadságáról volt szó. És nem féltek szembenézni a túlerővel sem, sem a tankokkal, sem a diktatúrával, sem az elnyomással, sem pedig a hazugságokkal. A forradalom és a szabadságharc idején, 1956-ban a veszteségek majdnem fele a pesti srácok közül került ki. A forradalom napjaiban ők voltak az legelszántabbak, és a legtöbb személyes kockázatot is ők maguk vállalták.

Kedves barátaim, a pesti srácok örökségét nemhogy mi vállaljuk, hanem a pesti srácokra az egész világ felfigyelt. A pesti srácok az egész világ elismerését kivívták. A Times című magazin az Év emberének a magyar szabadságharcost, vagyis a pesti srácot választotta. Time, ugye idő,

Kedves barátaim, valóban itt az idő, és a sarkunkra kell állni, most kell igazán bátornak lenni, és most kell példát mutatnunk. Nem szabad azzal megelégedni, tisztelt kongresszus, hogy mára Magyarország legnagyobb és legerősebb politikai ifjúsági szervezetévé váltunk. Nem szabad ezzel megelégedni, hanem tovább kell menni.

Nem szabad megelégedni azzal, hogy az ország majdnem négyszáz helyén jelen vagyunk helyi szervezeteinkkel. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy már több mint tizenegyezren vallhatják magukat az országban Fidelitas-tagnak. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy ahogyan azt elnök úr egy kongresszuson mondta, eddig a Fidesz nagy közéleti akcióihoz biztosítottuk a hátteret.

Még tovább kell dolgoznunk, és még tovább kell tennünk annak érdekében, hogy - ahogy András mondta - amikor itt lesz az idő, akkor együtt tudjunk mozdulni, és együtt tudjunk segítséget jelenteni.

Ezért a mostani kongresszusnak az elnökség előterjesztése alapján nehéz, ámde azt gondolom, hogy a jövő szempontjából hatalmas jelentőségű döntéseket kell meghozni, és az egyik valóban az, hogy a választókerületi rendszerre átállva még hatékonyabban, még határozottabban tudjuk segíteni egyrészt a Fidesz tevékenységét, másrészt pedig még határozottabban, és még hangosabban tudjuk megjeleníteni a fiatalok hangját és a fiatalok érdekét a közéletben és a politikában.

Nyilvánvalóan ebben nemcsak két parlamenti képviselőnkre, hanem arra a 140 önkormányzati képviselőre is számíthatunk, aki helyben mandátumot és lehetőséget kapott arra, hogy a helyi közéletben részt vegyenek.

És kedves barátaim, itt vagyunk 2007-ben, a Fidelitas tisztújító kongresszusán, a feladatok én azt gondolom, hogy világosak ez alapján: hogy a pesti srácok örökségét vállaljuk, mutassunk példát, legyünk bátrak, és legyünk erősek, és ne elégedjünk meg az eddig elnyert eredményekkel.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok! Az elnökség beszámolóját rajtam kívül még tízen fogják előterjeszteni, úgyhogy adatokról és konkrétumokról bővebben ők fognak szólni.

Köszönöm szépen a türelmet és figyelmet!

fidesz.hu