Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hó nyáron lehet meglepetés

Egy városvezetés alkalmasságát mutatja az, hogy meg tud-e birkózni egy olyan elemi városüzemeltetési feladattal, mint a hóeltakarítás - nyilatkozta Deutsch Tamás, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciójának vezetője Bőhm András szabad demokrata frakcióvezető csütörtöki kijelentéseire reagálva.


Dátum: 2003-01-09 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:01.077581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus rámutatott: nem nyilatkozataiban kellene a városvezetésnek jeleskednie, hanem a hóeltakarításban. Hangsúlyozta: mivel ebben szerinte nem jeleskednek, ezzel alkalmatlanságukat bizonyítják. Deutsch Tamás szerint napok óta több mint egymillióan bosszankodnak a budapesti hóeltakarítási helyzet miatt. Hangsúlyozta: a forgalmas mellékutcák többsége még mindig úgy néz ki, mint a normafai szánkópálya, s nem pedig úgy, mint egy európai világváros mellékútvonalai.

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kritika mellett olyan javaslatokat is megfogalmaztak szerdán, amelyeknek a figyelembevétele segítené a városvezetést abban, hogy megbirkózzon végre a szóban forgó problémával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek