Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időközi polgármester-választás Leányfalun

Időközi polgármester-választás kezdődött a Pest megyei Leányfalun, reggel 9 óráig 180-an adták le voksukat - közölte a település jegyzője vasárnap az MTI-vel.


Dátum: 2007-04-15 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:27.860751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sóki Anett elmondta, hogy az elmúlt év végén tragikus körülmények között elhunyt polgármester megüresedett helyének betöltésére négyen pályáznak, valamennyien független jelöltek.

Reggel 6 órakor nyílt meg a három szavazókör, ahol leadhatják

voksukat a helyi lakosok, a 3.100 lakosú nagyközségben 2.400-an jogosultak választásra. A szabály szerint függetlenül a voksolók számától, amelyik jelölt akárcsak eggyel is több szavazatot kap majd, őt hirdetik ki győztesnek.

A 11 tagú képviselőtestület összetétele nem változik, az időközi választás a testület tagjaira ugyanis nem vonatkozik - hívta fel rá a figyelmet a jegyző. Az elhunyt polgármester is függetlenként indult a tavalyi októberi választáson, ő december 30-án vesztette életét, amikor házában tűz ütött ki.

A voksokat este 7 óráig lehet leadni, ezután összesítik a szavazatokat és hozzák nyilvánosságra az eredményt - tette hozzá Sóki Anett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek