Európában aggódnak a magyar bírákért
Az európai bírák aggodalmukat fejezték ki a magyar bírákat ért médiatámadások miatt. Erről a Somogy Megyei Bíróság elnöke beszélt, miután Valenciában részt vett a Nemzeti Bírói Egyesületek Nemzetközi Szövetségének Európai Bírói Egyesülete közgyűlésén.
Dátum: 2007-04-15 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:29.618334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ujkéry Csaba hangsúlyozta: azért beszélt a nemzetközi grémium előtt az őket ért támadásokról, hogy felhívja a figyelmet a problémára, de nem kívánja korlátozni a sajtó- és véleményszabadságot.
Hozzátette: az európai bírák felkértek egy bizottságot, hogy készítsen jelentést a magyar helyzetről és a szeptemberi közgyűlésen tárja a dokumentumot a testület elé.
Ujkéry Csaba a kongresszuson azt is tarthatatlannak nevezte, hogy a magyar bírák fizetésük 30 százalékával mennek nyugdíjba, és emiatt megélhetési gondjaik vannak.
inforadio.hu - fidesz.hu