Mégis ott lesz Antonio Franco érsek a Jad Vasemben
Az érsek korábban bojkottálni akarta a rendezvényt, mert az emlékhelyen XII. Pius pápa portréja alatt az áll, hogy nem tett semmit a zsidók deportálása ellen.
Dátum: 2007-04-15 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:33.086409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szándékát megmásítva mégis részt vesz a Jad Vasem holokauszt-emlékhelyen rendezendő vasárnap esti megemlékezésen Antonio Franco érsek, apostoli nuncius - közölték illetékesek Jeruzsálemben.
Antonio Franco azért akarta bojkottálni a rendezvényt, mert XII. Pius pápának az emlékhelyen elhelyezett portréja alá írt szövegben az áll: az egyházfő nem tett semmit azért, hogy elítélje a második világháború idején a rasszizmust, az antiszemitizmust és a zsidók deportálását.
A nuncius csütörtökön közölte: levelet írt a jeruzsálemi emlékhely igazgatójának, kérve a szöveg felülvizsgálatát, és jelezve, hogy "kellemetlen lenne elmennie a Jad Vasembe", ha nem módosítják a szóban forgó képaláírást. (Az Izraelben akkreditált nagykövetek mind hivatalosak a rendezvényre.) Franco érsek szerint a felirat az egész katolikus egyházra nézve sértő.
Nem lehet egy napon említeni a pápát olyan emberekkel, akiknek szégyenkezniük kell azért, amit a zsidókkal tettek - idézte őt a La Repubblica olasz napilap pénteki száma.
Az izraeli külügyminisztérium hivatalos állásfoglalásban reagált a látogatás lemondására. Az évenkénti soáemléknapon a zsidó nép és az emberiség egyik legtraumatikusabb történelmi eseményének áldozatairól emlékeznek meg, mindenkinek saját lelkiismerete előtt kell számot adnia arról, hogy részt vesz-e rajta vagy sem - áll a közleményben.
MNO - fidesz.hu