Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Simonyi az űrben is a magyar tradíció folytatója

A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Charles Simonyi magyar származású amerikai űrturista a hét végén névrokonával, Simonyi András washingtoni nagykövettel társalgott, akinek elmondta: rendkívül büszke arra, hogy a magyar színeket képviselheti az űrben. A Gondola írása.


Dátum: 2007-04-16 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:34.587011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagykövet éppen az utcán sétált, amikor megcsörrent telefonja és bejelentkezett a kozmoszból barátja, Charles Simonyi. A "második magyar kozmonauta" a negyedórás beszélgetés során elmondta, hogy nagyon jól érzi magát, az űrutazás nem okozott nála közérzetromlást. Arról is beszélt, hogy a súlytalanság egészen más érzés, mint azt a szimulációs program alapján feltételezte. Kitért arra, hogy sokat dolgozik tudományos feladatain, és a magyar műszerek hibátlanul működnek.

A telefonbeszélgetés kapcsán a nagykövet kifejtette, hogy Charles Simonyi eddig is "nagy név" volt Amerikában, hiszen a számítástechnika egyik hőseként, a ma használt programok egyik megálmodójaként és alkotójaként beírta nevét a tudománytörténetbe.

Az amerikaiak szemében ő - aki majdnem nincstelenül utazott Amerikába és az egyik legsikeresebb komputeres személyiséggé küzdötte fel magát - annak a "magyar tradíciónak" a folytatója, amelyet korábban például a világhírnévre szert tett Teller Ede atomfizikus vagy Korda Sándor filmrendező-producer testesített meg.

Simonyi múlt hétfőn indult az űrbe az orosz Szojuz űrhajóval.

gondola.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek