Hillary Clinton tele van pénzzel
Minden eddigi rekordot megdöntő összegű pénzadományt gyűjtött össze az idei első negyedévben előválasztási kampányához az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton - közölte a szenátor kampánystábja. MTI írás.
Dátum: 2007-04-16 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:34.884921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adománygyűjtésre vonatkozó számokat Hillary Clinton - stábja útján - helyi idő szerint vasárnap tette közzé, hasonlóan több más befolyásos demokrata párti politikushoz.
Eszerint Hillary Clinton 26 millió dollárnyi pénzadományt gyűjtött az első negyedévben, amit kiegészített a szenátusi választásokra gyűjtött összegből megmaradt 10 millió dollárral. A szenátor asszony - Bill Clinton volt amerikai elnök felesége - 2007 első három hónapjában 5 millió dollárt költött el előválasztási kampányára; így 31 millió dollárja maradt arra, hogy elképzeléseit kampánykörútakon népszerűsítve harcba szálljon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
Fő vetélytársai közül Barack Obama szenátor még nem hozta nyilvánosságra jelentését. A szintén a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó John Edwards egykori szenátor viszont arról számolt be, hogy 10,7 millió dollárja van a kampánykiadásokra; az idei első negyedévben 14 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze és 3,3 millió dollárt költött el.
Az elnökjelöltségre pályázó személyeknek vasárnap éjfélig kell jelentést tenniük a szövetségi válsztási bizottságnak arról, hogy az elnökválasztást megelőző év első negyedében mennyi adományt gyűjtöttek össze, illetve mennyit költöttek kampánykiadásokra.
A korábbi csúcsot a republikánus párti Phil Gramm és a demokrata párti Al Gore tartotta: Gramm 1995-ben 8,7 millió, Gore 1999-ben pedig 8,9 millió dollárt gyűjtött össze kampányához. (A 2004-es elnökválasztást megelőző év január-márciusában a Demokrata, illetve a Republikánus Párt összes jelöltaspiránsa együtt is csak 30,9 millió dollárt kalapozott össze.)
A kormányzó Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltségére pályázó politikusok az elmúlt két napban hozták nyilvánosságra a vonatkozó pénzügyi adatokat. Közülük Mitt Romney, Massachusetts állam volt kormányzója kalapozta össze a legtöbb adományt, 20,7 millió dollárt, amelynek közel felét már el is költötte, így közel 11 millió dollárja maradt a kampánykiadásokra. Ugyanekkora összeggel rendelkezik Rudoplh Giuliani volt New York-i polgármester is, aki párttársai közül a második helyen végzett az adománygyűjtés sikerét illetően.
MTI - fidesz.hu