Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon
Helyreállt a vasúti közlekedés a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t hétfő reggel.
Dátum: 2007-04-16 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:36.939949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfő hajnalban fél háromkor helyreállították Vecsés állomás biztosítóberendezését, így a hajnali üzemkezdettől már menetrend szerint közlekednek a vonatok - írta közleményében Sigulinszki Tibor.
A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon Vecsésen, vasárnap délután, elloptak egy kábelt, emiatt mintegy félórás késésekkel közlekedtek a vonatok. A berendezést hétfő reggelre tudták helyreállítani. A vonatok a Ferihegyi építkezések, és a Pestszentlőrinc, valamint Vecsés között végzett pályafelújítások miatt kiadott, módosított menetrendnek megfelelően járnak a szakaszon.
Pénteken ugyancsak a biztosítóberendezés hibája miatt késtek a vonatok a Budapest-Cegléd szakaszon.
MTI - fidesz.hu