Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötezer nyúl szaladt szét az M1-esen

Ötezer nyúl szaladt szét az M1-es autópálya Budapestről kivezető oldalán hétfő reggel azt követően, hogy összeütközött két teherautó - tájékoztatta a rendészeti biztonsági szolgálat szóvivője az MTI-t.


Dátum: 2007-04-16 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:37.521631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gálik Viktória közlése szerint a kamion és a teherautó karambolja, illetve a kisállatok kiszabadulása után lezárták az autópályát, és a forgalmat a 39-es kilométernél az 1-es főútra terelték. A mentés, az állatok összeszedése több órán át tarthat - mondta szóvivő.

A nyulakat a helyszín biztosításában résztvevő rendőrök, a baleset miatt kivezényelt tűzoltók és a jármű sofőrje próbálja befogni - mondta el kérdésünkre Gálik Viktória. Hozzátette: a helyszínre a szállító cég egy másik teherautót küldött, a befogott nyulakat ebbe rakják át.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI megkeresésére elmondta: négy járművel 16 tűzoltó vonult a helyszínre. Hangsúlyozta: a sztráda Budapest felé tartó szakasza járható, de a sofőröket óvatosságra intik, mert az úttestre bármikor kiugrálhatnak az elszabadult nyulak.

A szóvivő szólt arról is, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt. A karambol úgynevezett utoléréses ütközés volt - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek