Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új ombudsmanok a hónap végén

A hónap végén Sólyom László köztársasági elnök bejelenti, kiket jelöl a nyár közepén távozó három ombudsman helyére - értesült a Magyar Hírlap. A jövő nemzedékek biztosának megválasztása azonban továbbra is kétséges.


Dátum: 2007-04-16 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:39.582694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sólyom László még áprilisban megnevezi azt a három személyt, akiket Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, általános helyettese Takács Albert, valamint Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman június végétől betöltetlen tisztségeire jelöl - mondták el lapunk kérdésére a köztársasági elnök környezetében dolgozó, név nélkül nyilatkozó jogi szakértők. Vélekedésük szerint az államfő az eddig egyszer megválasztott Takácsot jelölhetné főbiztosnak, Sólyom László azonban más jogi végzettségű személyekben gondolkodik. Kaltenbach sem lesz ismét kisebbségi ombudsman, mivel már második ciklusát tölti, ezért a köztársasági elnök az ő helyére is új jelöltet nevez meg. (Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megbízatása csak december végén jár le.)

Abban az esetben, ha a parlamenti pártoknak nem sikerül megállapodni az önálló zöldombudsmani tisztség létrehozásáról, akkor Sólyom László általános helyettesként egy olyan személyt támogat, aki a környezetvédelmi feladatok ellátásával együtt a jövő nemzedékek ombudsmanjaként is tevékenykedhetne.

Mint ismert, az alkotmánybírává választott Lenkovics lemondásával április 21-től betöltetlen lesz az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tisztsége, június 30-án pedig az őt helyettesítő Takács Albertnek, valamint Kaltenbach Jenőnek is lejár a mandátuma. Lenkovics Barnabás április 23-án már bíróként vesz részt a testület ülésén.

A törvény szerint az új biztosokat az államfő jelölése alapján, az elődök megbízatási idejének lejáratát megelőző három hónapon belül, a parlament kétharmados többséggel választja meg. Ha a javasolt személyeket a T. Ház nem fogadja el, Sólyom László harminc napon belül új jelölteket nevez meg.

"Az államfő a jelölési folyamat jelenlegi szakaszában a kisebbségi önkormányzatok, valamint a kompetens szakmai szervezetek egyes tisztségviselőinek véleményét is kikéri, azonban a döntésről senkivel sem egyeztet" - közölte érdeklődésünkre Wéber Ferenc, a köztársasági elnök szóvivője.

Schiffer András, a Védegylet ügyvivője még bízik abban, nem kell véglegesen lemondanunk a jövő nemzedékek ombudsmanjáról. Mint elmondta, a péntekre összehívott ötpárti megbeszéléstől azt várja, ott a nagyobbik kormánypárt visszatér az ellenzékben képviselt álláspontjához, s a korábban adott szavához méltóan, támogatja az új biztos megválasztását. A Védegylet 2000 óta javasolja a jövő nemzedékek védelméért egy ombudsmani tisztség létrehozását, s minderről az akkoriban a szervezetben tevékenykedő Sólyom László alapvetésével törvénytervezetet is készítettek.

Swendt Pál, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek