Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztonsági terv Bagdadban: Első két hónap, 625 halálos áldozat

Az iraki fővárosban 628 ember - köztük 521 civil - életét vesztette, és közel 1500 megsebesült különféle erőszakos cselekmények következtében az elmúlt két hónapban - adta hírül az As-Sark al-Auszat című, Londonban megjelenő lap egy iraki tábornokot idézve. MTI hír.


Dátum: 2007-04-16 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:43.186643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két hónappal ezelőtt láttak hozzá, hogy végrehajtsák Núri al-Máliki kormányfő tervét a bagdadi rend helyreállítására, s a fővárosi helyzet rendezését első lépésnek tekintik ahhoz, hogy egész Irakban véget vessenek a terrorcselekményeknek.

Kaszem Ata tábornok elmondta: ugyanezen két hónap alatt 5215 embert tartóztattak le, akik közül több mint kétezret már előzőleg is köröztek.

Bár az utóbbi időben az iraki vezetés szerint jelentősen csökkent az erőszak Bagdadban, Irakban sokan úgy látják, hogy a kormányfőnek az Egyesült Államok által tevékenyen támogatott terve nem hozta meg azt, amit vártak tőle, ugyanis továbbra is naponta halnak meg emberek: csak vasárnap különféle terrorcselekmények következtében 40 bagdadi vesztette életét és mintegy 100 megsebesült.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek