Moszkva hivatalosan is kérte Borisz Berezovszkij kiadatását
Hivatalosan kérte Borisz Berezovszkij orosz milliárdos menekültstátusának megvonását és az oligarcha Moszkvának történő kiadását hétfőn az oroszországi legfelsőbb ügyészség.
Dátum: 2007-04-16 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:48.030837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség közlése szerint "a legfőbb ügyész hétfőn aláírta a Nagy-Britannia belügyminiszterének címzett, nemzetközi jogi kiadatási kérelmet. Ismételten felhívta a brit fél figyelmét Berezovszkij ténykedésére, aki rendszeresen kihívást intéz a nemzetközi közösséghez azzal, hogy nyilvánosan kijelenti: az oroszországi hatalom erőszakos megszerzésére tör".
Berezovszkij a The Guardian című vezető baloldali brit napilapnak múlt héten adott interjújában azt mondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét csak erővel lehet megdönteni. Hozzátette: személyesen pénzel olyan embereket, akik az államfő közelében vannak, és akik "palotapuccsra" szövetkeznek. A milliárdos, aki Putyin elődjének, Borisz Jelcinnek a bizalmasa volt, 2003 óta él londoni száműzetésben. Moszkva már többször kérte kiadatását, de a brit hatóságok eddig megtagadták ezt. Az üzletember a kilencvenes években kétes privatizációs ügyletek révén tett szert hatalmas vagyonára.
A The Guardian című londoni lap hétfői számában megjelent cikkben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is az "új orosz forradalomra" felszólító Berezovszkij brit menekültstátusának újragondolását szorgalmazta.
MTI - fidesz.hu