Profit a csődből - állami segítséggel
"Profit a csődből - állami segítséggel" címmel nyújtott be interpellációt a gazdasági és közlekedési miniszterhez Bernáth Ildikó és Navracsics Tibor.
Dátum: 2007-04-16 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:52.058933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bernáth Ildikó rámutatott: Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterként nyilván napi szinten értesül a hazai gazdasági élet fontosabb eseményeiről, így nyilván ismert számára a közelmúltban fizetésképtelenné vált Bakony Művek Zrt. esete. "A cég nem tudja kifizetni 580 kis beszállító cég tartozását. Eközben tulajdonosa, egyben főhitelezője, a Bankár Holding Zrt. még profitálhat is a sok száz ember munkahelyének megszűnéséből" - mondta el a képviselő.
A történteket felidézve ismertette, hogy a Bankár Holding a tulajdonába tartozó Bakony Művek bonyolult, többlépcsős feldarabolásával 40 hektáros kihasználatlan területhez jutott, ahol több milliárdos beruházással lakópark építését tervezi Veszprémben.
"A történet nem előzmény nélküli" - folytatta a Fidesz politikusa. Annak idején, amikor munkahelyteremtés céljával a Bakony Művek újjászervezése zajlott, 2004-ben 580 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásban részesült. Ez, mint kiderült, ablakon kidobott pénz volt - tette hozzá. Amint a dolgok rosszabbra fordultak, a cég alól kihúztak minden vagyont, ingatlanvagyonát pedig "jutányos" árakon a Bankár Holding érdekeltségébe tartozó cégekhez juttatták. Ezzel a tulajdonos, egyben főhitelező számára biztosított volt, hogy egy esetleges csődeljárás esetén már nem veszíthet semmit, sőt akár még nyerhet rajta. Az ügy egyedüli kárvallottjai most is azok a kis-és középvállalkozók, akik beszállítói voltak a Bakony Műveknek - jegyezte meg a politikus, hozzátéve, hogy "a cég haláltusáját a jelek szerint tehát szándékosan nyújtották el, hogy a tulajdonos-főhitelezőnek ne kelljen osztoznia az 580 beszállítóval, akiket járandóságuk jogosan megilletett volna."
Bernáth Ildikó a következő kérdéseket intézte a miniszterhez:
Hogyan fordulhatott elő, hogy egy olyan cég kapjon több mint fél milliárdos állami támogatást, amelynek agóniája már előre látszott?
A kis-és középvállalkozásokkal miért nem ilyen bőkezű a kormány?
Gazdasági és közlekedési miniszterként milyen személyes felelősséget érez arra nézve, 580 kis-és középvállalkozó szenved érvágást az elmaradt kifizetés miatt, nem beszélve a több száz megszűnő munkahelyről?
Milyen lépésekkel kívánja orvosolni a kárvallottak sérelmeit?
Szándékozik-e az ügyben hivatalos vizsgálatot indítani?
Kóka szerint az interpellációnak nemcsak a címe, hanem a tartalma is távol áll a valóságtól. Az 580 millió forintos állami támogatást a Bakony Művekből kiváló Hajdúnánás Lux kft. kapta, amely beszállítói szereződést kötött az Electrolux nyíregyházi telephelyével és kétszáz embernek adott munkát. A Bakony Művek is kapott 229 milliós támogatást, de Kóka úgy értékelte, hogy az állami támogatás folyósításának szabályai ebben az esetben sem sérültek.
Bernáth Ildikó leszögezte, hogy a tárcavezető nem válaszolt több kérdésre sem, így például arra, hogy mi lesz azokkal a munkahelyekkel, amelyek megszűnnek. A választ a Fidesz képviselője nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége azonban igen.
fidesz.hu