A pápa szerény külsőségek közepette ünnepelt
Bíborosok társaságában elköltött ebéddel és egy koncert meghallgatásával, összességében viszonylag szerény körülmények közepette ünnepelte hétfőn XVI. Benedek pápa nyolcvanadik születésnapját és a pápasága kezdetének második évfordulóját.
Dátum: 2007-04-16 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:55.248453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pápa reggel szülőföldjéről, Németországból érkezett vendégekkel találkozott. Többek között Bajorország és Schleswig-Holstein tartományok kormányfői fejezték ki jókívánságaikat a szentatyának és üdvözölte őt I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka képviselője is. Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon köszöntötte a pápát. Romano Prodi olasz kormányfő a vatikáni rádión keresztül köszöntötte fel az egyházfőt. Prodi pénteken a pápa Názáreti Jézus című könyvének bemutatásán is méltatta XVI. Benedek bölcsességét, s a rádióban elhangzott beszédében is kívánatosnak tartotta, hogy a pápa bevesse élettapasztalatát a gazdagságok és a szegények között tátongó szakadék felszámolásában, a háború és a béke kérdéseiben. Üdvözölte a pápát Walter Veltroni, Róma főpolgármestere, azt hangoztatva, hogy a város vezetése és lakossága azt kívánja, hogy XVI. Benedek minél hosszabb ideig lehessen a római katolikus egyház és az egész emberiség szolgálatában. A mindenkori pápa egyben Róma püspöke is.
A vatikáni posta külön emlékbélyeg-sorozatot adott ki a pápa születésnapjának a tiszteletére. A pápa születésnapjára rengeteg ajándékot kapott. Georg Ganswein, a pápa személyi titkára elmondta: XVI. Benedek inkább az olyan ajándékokat veszi szívesen, amelyek nem személyre szólóak, vagyis adományként hasznosítani lehet őket. Így például egy ismeretlen olasz állampolgártól hatalmas játékmacit kapott ajándékba a pápa, amelyet azon nyomban a római Gyermek Jézus (Bambino Jesu) gyermekkórháznak továbbított.
MTI - fidesz.hu