Németország: mélyponton a vállalatalapítások, több a vállalati csőd
Németországban 1996 óta nem volt olyan csekély a vállalatalapítási kedv, mint tavaly. A szövetségi statisztikai hivatal közlése szerint 2002-ben 131 ezer új vállalat jött létre. Tavalyelőtt még 137 ezer új vállalatot alapítottak.
Dátum: 2003-01-10 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:04.246835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A statisztikusok szerint emellett mintegy 405 ezer kisvállalatot hoztak létre tavaly, a tavalyelőtti 400 ezret követően.
A hivatal egy másik kimutatása szerint Németországban 2002. szeptember végéig 28 ezer vállalati csőd volt, 16 százalékkal több, mint 2001 első kilenc hónapjában. A személyi fizetésképtelenségekkel együtt 2002 első kilenc hónapjában 62 ezer csődeset volt Németországban, 68 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A csődök emelkedése nem csak a konjunktúra megtorpanásával, hanem a csődtörvény módosításával is magyarázható.
MTI - fidesz.hu