Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OEP csak az ellenanyag árát fizeti ki a keceli gyerekek esetében

Az extra finanszírozás keretein belül fizeti ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az egymillió forintot a mérgezést szenvedett keceli gyermekek esetében - mondta az OEP szóvivője hétfőn az MTI-nek.


Dátum: 2007-04-17 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:57:57.695481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Molnár Barbara közölte: ez nem speciális eset és minden ilyen esetben korábban is ezt tették. Az intézmény vezetője nem sértett törvényt, hiszen az a kötelessége, hogy ellássa a betegeket.

Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikájának igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a volumenkorláton felül felvett, mérgezést szenvedett keceli gyerekeknél az egymillió forint csak az ellenanyag ára.

Ebben az egymillió forintban nincs más, csak az ellenanyagot tartalmazó ampulla, miközben ezek a gyerekek más gyógyszert is kaptak és jelenleg is kapnak - tette hozzá.

Véleménye szerint a fő probléma, hogy ha az 1200-as volumenkorlátot csökkentik 611-re, "még akkor is, ha ebből a két gyereknek a költségeibe besegítenek", nem oldja meg az intézmény problémáját.

Már a hónap első felében kimerítették az egy hónapra járó, törvényben meghatározott csökkentett keretet; a korábbi, 1200-as limit is éppen csak elég volt. Minden sokkal drágább lett; egy erős antibiotikum ára ampullánként 6-7 ezer forintba kerül és ezeket általában két hétig kell adni. Egy koraszülött ellátása csaknem kétmillió forintba kerül - mutatott rá.

Hozzátette: általában százmillió forintos "havi forgalmat" bonyolítanak le, a finanszírozás csökkentésével intézményi szinten jelenleg ötvenmillió forint a veszteségük, amely minden hónapban jelentkezik.

A keceli kicsikről úgy tájékoztatott: a nagyobb gyermek állapota továbbra is stabil, a csecsemőé is javul, de még mindig lélegeztetőkészüléken van.

A két kisgyermeket múlt csütörtökön vitte el édesanyjuk egy keceli orvoshoz, mert elmondása szerint a kicsik állatgyógyászati szerből, egy parazitaölő mérget tartalmazó ampullából ittak. Az orvos a gyerekeket megvizsgálta, majd azonnal mentőhelikoptert hívott és Szegedre vitette őket.

A Bács-Kiskun megyei rendőrség életveszélyt okozó testi sértés vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a gyerekek ügyében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek