Törvényt sért a rendőrség
72 órával a feljelentés megtétele után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság még nem döntött, hogy a váci mélygarázs-beruházás ügyében elrendeli-e a nyomozást.
Dátum: 2007-04-17 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:01.256131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megyei rendőrség szóvivője azt is tagadja, hogy a dokumentum megérkezett volna hozzájuk, holott Tomori Pál, a váci Fidesz-KDNP frakcióvezetője péntek reggel megtette a feljelentést. Ezt a hivatalosan iktatott feljelentés is bizonyítja.
Tomori Pál frakcióvezető a Magyar Nemzetnek elmondta, múlt pénteken reggel 8-kor személyesen Járt a Teve utcai központban. Bementem pénteken a rendőrpalotába, és közöltem: a Pest Megyei Rendőr főkapitányságon szeretnék feljelentést tenni, belépőt kértem. Válaszként az illetékes ügyfélszolgálathoz irányítottak és azt mondták, hogy ott kell átadni a dokumentumot — emlékezett vissza a történtekre a frakcióvezető, aki ott megtette a büntetőfeljelentést a váci mélygarázs ügyében. A dokumentumot iktatták, aláírták és átvették.
Több mint 72 órával a feljelentés után az iránt érdeklődött a Magyar Nemzet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy elrendelték-e a nyomozást a váci mélygarázs-beruházás ügyében, ám a megyei rendőrség szóvivője meglepő válasszal állt elő: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra egyelőre nem érkezett be ilyen irányú feljelentés. A kézhezvételtől számított 72 óra áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy eldönthessük a feljelentés további sorsát, vagyis, hogy elrendeljük-e a nyomozást — közölte Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa, aki mára ígérte, hogy az iktatószára alapján utánanéz annak, hogy a jogszerűen átvett feljelentésnek mi tett a sorsa a rendőrségen.
Jogi szakértők megerősítik azt a tényt, hogy attól az időponttól kezdődik a 72 órás határidő, amikor a feljelentést átvették a rendőr-főkapitányságon. A belső adminisztrációs folyamat bonyolultsága nem változtatja meg a törvényes határidőket.
Mint ismeretes, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával, ismeretlen tettes ellen múlt pénteken feljelentést tett a váci Fidesz—KDNP frakcióvezetője, mert szerinte törvénysértő az önkormányzat által a város központjába tervezett, 2,5 milliárd forintba kerülő mélygarázs építése. A váci Fidesz—KDNP-frakció szerint város vezetése pályázat és közbeszerzés nélkül földhasználati jogot engedélyezett a beruházó részére az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonára.
Magyar Nemzet - fidesz.hu