Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénnyel akarják megszüntetni a falusi iskolákat

A közoktatást befolyásoló jogszabályok végrehajtása során, a 2007-2008-as tanév kezdetekor kisiskolák tömege fog megszűnni - hangsúlyozta Lezsák Sándor keddi napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2007-04-17 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:01.907625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Lezsák Sándor fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában azt a Bács-Kiskun megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesületének elnökével közösen jegyzett nyílt levelet ismertette, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia vezetőihez juttattak el a falusi kisiskolák érdekében.

A levélírók azt kérik, hogy az akadémia "szakmai súlyával és tekintélyével álljon ki a vidéki, falusi közoktatási intézmények mellett, mondja ki, hogy a magyar közoktatásnak értékes, nélkülözhetetlen részei a települések alapfokú iskolái".

"Kétezer bezárással, összevonással fenyegetett óvodáról, iskoláról, több százezer gyermek és szülő bizonytalanságáról, a nevelők, pedagógusok, önkormányzatok fenyegetett állapotáról beszélünk" - hangsúlyozta Lezsák Sándor, aki szerint a mai magyarországi oktatáspolitika a települések iskoláit a törvény erejével akarja megszüntetni.

Ezzel kapcsolatban, ugyancsak a levelet idézve, arra hívta fel a figyelmet, hogy a közoktatást befolyásoló jogszabályok végrehajtása során, a 2007-2008-as tanév kezdetekor kisiskolák tömege fog megszűnni.

Ennek okairól szólva úgy fogalmazott, hogy "a hatályos törvény nem ismeri el, hogy az oktatás színvonala és az iskolák nagysága között nincs összefüggés, nem ismeri el azt az állampolgári jogot, hogy minden gyermek a saját környezetében végezhesse alapfokú tanulmányait".

"Nem számít, hogy az adott iskola milyen színvonalú munkát végez, csak az, mekkora a tanulói létszám" - tette hozzá.

Lezsák Sándor felszólalásában jelezte: kezdeményezi, hogy vizsgálják felül, hogyan teljesítette a minisztérium azokat a határozatokat, amelyekre az óvoda- és iskolabezárások okait feltáró parlamenti bizottság kötelezte a kormányzatot.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3821, 'source_type': 'media', 'source_id': 820, 'target_type': 'article', 'target_id': 66289, 'relation_type': 'describes'}