Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szilvásy újabb takargatnivalója?

A kancelláriaminiszter adjon választ arra a kérdésre, hogy mennyi állami megbízást kapott, illetve kap az az öt cég, amelytől nemrégiben a kormányzati kommunikációs stábhoz igazoltak szakemberek.


Dátum: 2007-04-17 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:04.419944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szilvásy újabb takargatnivalója? (Cser-Palkovics András)

A kormány a reklámszakmából öt új embert igazolt a kommunikáció területére, ez - közterhek nélkül - 53,5 millió forintjába kerül az adófizetőknek éves szinten. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint ezek az emberek jóval többet kerestek a versenyszférában, mint amennyit a Miniszterelnöki Hivatalban keresnek. Cser-Palkovics András szerint joggal tehető fel a kérdés, hogy miért éri meg ezeknek az embereknek, hogy jól fizető állásaikat feladják jóval kevesebb pénzért? Ennek egyetlen magyarázata lehet, hogy azok a cégek, amelyek őket foglalkoztatták, korábban, vagy ezt követően megfelelő összegű állami támogatásban részesültek, vagy fognak részesülni - jelentette ki a politikus.

Ennek tisztázása érdekében Szijjártó Péter írásbeli kérdéssel fordult Szilvásy György kancelláriaminiszterhez, melyben azután érdeklődött, hogy az ominózus öt cég milyen összegű állami támogatásban részesült, milyen pályázatokon nyertek. Szilvásy nem változtatott eddigi gyakorlatán, ezekre a kérdésekre sem adott egyértelmű, világos választ. Cser-Palkovics András hangsúlyozta: ezzel a kancelláriaminiszter erősíti a gyanút, hiszen ha nem lenne takargatnivaló, akkor egyértelmű választ adna.

A Fidesz felszólítja a kancelláriaminiszter, hogy haladéktalanul adjon választ arra a kérdésre, hogy az említett cégek mennyi állami megbízást kaptak az adófizetők pénzéből.

Cser-Palkovics András sajnálatosnak nevezte, hogy elszaporodtak azon jelenségek, hogy a kormányzat képviselői nem válaszolnak írásbeli kérdésekre, hanem azt felelik, hogy itt meg ott olvassák el, gyűjtsék össze, járjanak utána, holott a vonatkozó jogszabályok nem ezt írják elő. Ezek többségében nyilvánosságra tartozó, közérdekű adatokra vonatkozó kérdések, amelyeket a nyilvánosság elé kellene tárni - tette hozzá. A politikus bejelentette, hogy a Fidesz Szilvásy Györgyhöz intézett kérdésnek napirendre vételét kezdeményezi a Házbizottság következő ülésén.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3291, 'source_type': 'media', 'source_id': 821, 'target_type': 'article', 'target_id': 66297, 'relation_type': 'describes'}