A benesi dekrétumok a múlt század maradványai
Magyarországnak változatlanul fontos célja a visegrádi együttműködés fenntartása és az, hogy az elmúlt napokban kialakult helyzeten túl tudjunk lépni - mondta a külügyi szóvivő keddi budapesti tájékoztatóján.
Dátum: 2002-02-26 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:49.971282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth Gábor utalt arra, hogy a Benes-dekrétumok kérdése sem a magyar-cseh, sem a magyar-szlovák kapcsolatokat, sem pedig a visegrádi együttműködés (V4) egészét nem érinti.
Mint elhangzott, a magyar fél sajnálatosnak tartja, hogy a miniszterelnöki találkozó elmaradását követően a kulturális tárcák vezetőinek megbeszélésére sem kerül sor. A visegrádi külügyminiszterek találkozójának terve egyelőre nem szerepel a napirenden, de a négy EU-főtárgyaló megbeszélése a közeljövőben esedékes.
- Az EU konventjének alakuló ülésére utazó Martonyi János magyar és Jan Kavan cseh külügyminiszter valószínűleg informális találkozót tart a héten Brüsszelben, ahol kiemelt témaként szerepel majd a V4-es együttműködés felújításának jelentősége - fogalmazott a szóvivő.
Újságírói érdeklődésre Horváth Gábor kifejtette: semmi olyan nem hangzott el, ami miatt Magyarországnak bárkit meg kellene követnie, hiszen történelmi tényről van szó, a múlt század maradványáról, amit az egységesülő Európában magunk mögött kell hagyni. Úgy vélte, hogy a kollektív bűnösség elve nem egyeztethető össze a negatív diszkriminációt kizáró törekvésekkel, az alapvető emberi jogokkal.
- Nem ez az a pont, amikor gesztusokról kellene beszélni, inkább diplomáciai lépésekről, amelyek előmozdítják, hogy a V4 magasabb politikai szinten is visszatérjen a normális keretekbe - szögezte le kérdésre válaszolva.
A szóvivő szerint fel sem vetődik a kérdés, hogy az EU-tól független visegrádi együttműködési formában tapasztalt "zökkenők" érinthetik az uniós csatlakozás ügyét.