Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halasztották Simonyi visszatérését

Egy nappal elhalasztották Charles Simonyi amerikai-magyar űrturista és két profi űrhajós, az orosz Mihail Tyurin és az amerikai Michael Lopez-Alegria visszatérését, mert áradások miatt módosítani kellett Szojuz-kapszulájuk kazahsztáni leszállásának helyszínét - jelentették orosz tömegtájékoztató eszközök kedden.


Dátum: 2007-04-17 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:06.503648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz állami bizottság új dátumot jelölt ki a Szojuz TMA-9 űrhajó visszatérésére. A leszállást április 21-én (szombaton) közép-európai idő szerint fél háromra (14.30H) tűzte ki a kazahsztáni Dzsezkazgantól 135 kilométernyire északra - mondta az orosz légi navigációs felügyelet (Roszaeronavigacija) szóvivője, Andrej Prjanyisnyikov az ITAR-TASZSZ-nak.

Eddig úgy tervezték, hogy a Szojuz TMA-9 április 20-án (pénteken) válik el a Nemzetközi Űrállomástól és még ugyanaznap a szintén kazahsztáni Arkalik város térségében száll le a Földre.

De az orosz kutató-mentők változtatást kértek, mert a kijelölt leszállási körzetet berepülve úgy találták, hogy Arkalik környékén túl sok olvadékvíz gyűlt össze, ami megnehezítheti a munkájukat - jelentette a Vesztyi 24 orosz hírtévé.

Az esetleges kutatást-mentést amúgy is bonyolíthatja, hogy a Szojuz leszálló egysége ezúttal alkonyat előtt landol majd a kazahsztáni sztyeppén, nem pedig hajnal előtt, mint rendesen. Ha ugyanis a Szojuzt valamilyen hiba folytán nem vennék észre a levegőben, akkor a leszálló egységet sötétben kellene keresni, ami az olvadékvízzel elöntött terepen sokáig elhúzódhat - magyarázta a hírtévé.

Tekintettel mindezekre, az állami bizottság úgy döntött, hogy kissé délebbre helyezi át a leszállási helyszínt. Így a Moszkva melletti Repülésirányító központ ballisztikai szakértői új pályát számítottak ki, 24 órával későbbre tolva el a leszállást - jelentette az Interfax hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek