Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Újpesti Fidesz vendége volt Pesty László

A filmes beszélt a Megsebzett Ünnep című film elkészítésével kapcsolatos élményeiről, és médiabeli pályafutásának jó néhány érdekes pillanatát osztotta meg a nagyszámú hallgatósággal.


Dátum: 2007-04-17 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:07.767625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A film levetítése után Balogh Ákos Gergely beszélgetett Pesty Lászlóval, aki részletesen beszámolt a film elkészítésnek körülményeiről. Az elkészült film terjesztése kapcsán, hosszan elemezte az internetes kommunikáció és marketing fontosságát. Elmondta a film nemzetközi terjesztésének alakulását és a Magyarországi tapasztalatokról is beszélt. Immár több mint húsz éves médiabeli pályafutására visszatekintve érdekes a nyolcvanas évek közepéig visszanyúló élményeit is megosztotta a vendégekkel.

A vetítéssel egy időben nyílt meg a Fidesz Újpesti Irodájában (IV. kerület, Árpád út 56.) A Megsebzett Ünnep címet viselő fotókiállítás. A Megsebzett ünnep című film szabadon letölthető a www.pestylaszlo.com oldalról.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek