Deutsch Tamást rágalmazta
Deutsch Tamás Fidesz-alelnök jó hírnevének megsértése miatt indított személyiségi jogi pert, melyben kéri a jogsértés tényének megállapítását, a további jogsértéstől való eltiltást, és nyilvános elégtétel adására való kötelezést, valamint 750 ezer forint kártérítés megítélését.
Dátum: 2003-01-10 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:05.684907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Deutsch Tamás kontra Csernyi Csaba személyiségi jogi perben a csepeli bíróság pénteken megkezdte az ügy érdemi tárgyalását, miután a novemberi első tárgyalási napon az ismeretlen helyen tartózkodó alperes ügygondnoka egyéb elfoglaltságai miatt új határnapot kért.
Az ügy előzménye, hogy Csernyi Csaba közjegyző előtt egy olyan, feljelentésnek minősülő nyilatkozatot tett, melyben arra hivatkozott: azért tett terhelő vallomást egy gyanúsított társára, mert Deutsch Tamás és mások erre utasították, illetve életveszélyesen megfenyegették.
Utóbbi ügyben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal korábban több olyan beadványt vizsgált, amelyeket Deutsch Tamás, illetve tőle függetlenül Juszt László újságíró juttatott el a Legfőbb Ügyészségre.
A bűnüldöző hatóságok az eset kapcsán több tanút is meghallgattak, iratokat vizsgáltak meg, majd azt állapították meg, hogy a beszerzett adatok nem erősítik meg Deutsch Tamás vonatkozásában Csernyi Csaba állításait.
A volt ifjúsági és sportminiszter szerint Csernyi Csaba valótlan tényállításai negatívan érintették miniszteri tevékenységének megítélését és személyiségének értékelését. Ezért az őt ért jelentős, nem vagyoni kárra tekintettel kérte keresetében a 750 ezer forint kártérítés megítélését.
Az ismeretlen helyen tartózkodó Csernyi Csaba képviseletében a bíróság által kijelölt ügygondnokként eljáró ügyvéd a tárgyaláson a kereset elutasítását kérte.
Kifejtette: Csernyi Csaba a közjegyző előtt tett nyilatkozatban önmagát is több bűncselekmény elkövetésével vádolja, ezért lényegesnek tartja, hogy a bíróság bizonyítást rendeljen el annak eldöntésére, valósak-e Csernyi állításai.
A bíróság további tájékozódás végett megkeresi az Állami Számvevőszéket és a Legfőbb Ügyészséget (LÜ) is.
A tárgyalássorozat április 2-án tanúk meghallgatásával folytatódik.
MTI - fidesz.hu