Terrorellenes tüntetés Algériában
Több tízezer algériai tüntetett kedden Algéria több városában, elítélve az egy hete végrehajtott öngyilkos pokolgépes merényleteket.
Dátum: 2007-04-18 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:14.136041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi hetekben elkövetett támadások komoly aggodalmat keltettek az olaj- és gázexportőr észak-afrikai ország lakosságában, amely attól tart, hogy Algériába visszatér a 90-es évekre jellemző mindennapos erőszak. "Halál a terroristákra" - skandálták a demonstrálók. "Országunkért a lelkünk és a vérünk" - kiabálta több ezer algériai férfi és nő, sokan a nemzeti zászlót jelképező zöld, piros és fehér színű pólyába öltöztetett csecsemőiket tartották kezükben.
Múlt szerdán 33 halálos és 222 sebesült áldozatot követelő öngyilkos pokolgépes merényleteket követtek el a hatalom jelképének számító miniszterelnöki hivatal, illetve egy rendőrőrs ellen Algírban. Több mint egy évtizede nem volt ehhez hasonló méretű támadás, és a mediterrán országban ezek voltak az első öngyilkos pokolgépes merényletek.
A robbantások hatására sokan úgy vélik, hogy az észak-afrikai országba visszatér a 90-es évekre jellemző erőszak, amikor egy iszlám állam létrehozásáért több tízezer iszlamista gerilla harcolt az algériai hadsereggel. Az 1992-ben kezdődött erőszakhullám megközelítőleg 200 ezer ember halálát okozta, s az ország azóta is magas munkanélküliséggel, nagy szegénységgel küzd.
MTI - fidesz.hu