A kormány elveszi a jövőt
A gyerekeinknek, az unokáinknak kell jövőt, életet adni az országban, a kormány viszont éppen ezt veszi el tőlük - jelentette ki Kövér László Miskolcon.
Dátum: 2007-04-18 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:14.470237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány távozása eléréséhez azért kell megragadni minden eszközt, mert "egyrészt demokraták vagyunk, kettő: a lelkiismeretünknek tartozunk annyival, hogy mindent megpróbáltunk" - mondta a Fidesz országos választmányának elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjas tagozatának keddi ülésén. Kövér László szerint a kormánynak egy akkora zakó után, mint amit tavaly ősszel kapott, le kellett volna mondania, mint minden demokráciában teszik ezt a kormányok. Megítélése szerint a kormányzat azért nem távozott, mert rossz politikai iskolába jártak, és azért, mert "amit ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy holnap már a szomszéd elvtárs ellopja". A gyerekeink jövőjét lopják - mondta, hozzátéve: a gyerekeinknek, az unokáinknak kell jövőt, életet adni az országban, a kormány viszont éppen ezt veszi el tőlük.
Aszódi Pál, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke a rendezvényen közölte: a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson mindenkinek ott kell lennie, amennyiben meglesz a 60-70 százalékos részvételi arány, olyan többlethez juthat a jobboldal, hogy az alkotmányos renden belül meg tudjuk oldani alapvető problémáinkat. Más törvényes lehetőségünk nincs, a népszavazáson számítunk a nyugdíjasokra, és arra, hogy ez a népszavazás valóban forradalmi helyzetet hozzon, és "ezeknek be kelljen adni a slusszkulcsot", mert másképp semmi reményünk nem lehet arra, hogy a nyugdíjasoknak jobb legyen a helyzetük - jelentette ki.
A rendezvényen Kövér László - nagy derültség közepette - azt is elmondta: az MSZP és a kormány mai vezetőihez képest Horn Gyula Grál-lovag volt, egy nemzeti érzésű, elkötelezett baloldali politikus. Az SZDSZ-n belüli pozícióosztásokról szólva úgy fogalmazott, egy szabad szemmel nem látható támogatottságú párt alulmaradt pártelnökjelöltjének azt mondják "tied a környezetvédelmi tárca. Nem azt kellene megnézi, hogy az a "szerencsétlen
(környezetvédelmi miniszter) Persányi" jól dolgozott-e - egyébként nem dolgozott jól, ezzel nem lógott ki a kormányból, de nem okozott kárt -, de az fel sem merült, hogy az ország érdeke mit kíván..., a "Fodor és a Kóka alkudoznak a környezetvédelmi tárcáért" - mondta Kövér László.
MTI - fidesz.hu