Együttműködési megállapodás az OCÖ-ben?
Higgadt, kiegyensúlyozott, botrányoktól mentes és új szakmai alapokon kíván dolgozni az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) az elkövetkezendő négy évben, ezért a Lungo Drom és a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) munkabizottságot hoz létre, amely kidolgozza az együttműködési megállapodást a két frakció között - jelentette be Kolompár Orbán, az OCÖ és Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az országos önkormányzat első közgyűlésén szerdán Budapesten.
Dátum: 2007-04-18 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:25.474540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt 16 évben nem volt roma politika, ezért az OCÖ 53 fős testülete egy emberként felel a cigány társadalom jövőjéért, és a meghirdetett széles körű társadalmi összefogás megvalósításáért - mondta Kolompár Orbán.
Az OCÖ elnöke hozzátette: a testületben minden olyan roma érdekképviseleti szervezet képviselve van, amely társadalmi támogatottsággal bír, ezért az országos önkormányzaton múlik, hogy milyen politikai és társadalmi elfogadottsága lesz a cigányságnak.
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke a közgyűlés kezdetén mondott beszédében úgy fogalmazott: a Lungo Drom nem veszítette el a választást, a választói névjegyzékben szerepelt cigányok 62 százaléka a Lungo Drom jelöltjei mellett voksolt.
Hozzátette: a Lungo Dromot az elnöki széktől fosztották meg, de ez nem jelenti azt, hogy a magyarországi cigányság sorsáért felelősséget érezve ne dolgozhatnának tovább "akár szürke állampolgárként vagy képviselőként".
A két frakció az előzetes tárgyalások alapján úgy döntött, hogy május 30-ig, a következő közgyűlés időpontjáig munkabizottságot hoznak létre, amely kidolgozza az együttműködés részleteit.
A bizottság létrehozásával kapcsolatban Farkas Flórán azt mondta: "egy új tipusú, új szellemiségű, szakmai alapokra helyezett, törvényes és demokratikus cigánypolitika lesz Magyarországon az Országos Cigány Önkormányzat keretei között, arányos politikai és szakmai képviselettel, így ebből eredően arányos politikai felelősséggel is".
Hozzáfűzte: amenyiben ez megvalósul, lesznek eredmények, és a magyarországi cigányság érdekében az OCÖ politikai és szakmai ellensúlyt képezhet a mai és a következő kormányzattal szemben.
A Lungo Drom elnöke kijelentette: ha az OCÖ ebben a szellemiségben halad, "mindenféle tisztség nélkül" kész Kolompár Orbánnak kezet nyújtani, és frakciójával együtt dolgozni az országos önkormányzat testületében.
Az OCÖ első közgyűlésének kezdetén egy perces felállással megemlékeztek a holokauszt áldozatairól.
A napirendi pontok szerint az idei költségvetés, a szervezeti és működési szabályzat, valamint a 2007. évi munkaterv módosítását, illetve a szakmai bizottságok megalakítását tárgyalja a teljes létszámban megjelent 53 fős testület, amely várhatóan dönt egy roma értelmiségi kerekasztal létrehozásáról is.
MTI - fidesz.hu