Drasztikus gázáremelések: a kormányzati bújócska vége
Bár a kormány nyolc hónapon keresztül próbálta cáfolni az energiaárak drasztikus emelkedésének lehetőségét, de a kabinet pénteki ülésével véget ért a nyolchónapos "kormányzati bújócska" időszaka: a szocialista politikusok korábbi ígéreteivel szemben a gázárak öt éve nem tapasztalt mértékű emelésére kerül sor. Erről Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt pénteken.
Dátum: 2003-01-10 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:07.506414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály frakcióvezető-helyettes pénteken az MTI-nek kijelentette, a kabinet döntése arról szól, hogy a villamos energia ára az infláció mértékét kétszeresen, a gáz ára pedig háromszorosan meghaladó mértékben emelkedik.
- Nem erről volt szó: Medgyessy Péter, Kovács László és Lendvai Ildikó egymást túllicitálva ígérte, hogy nem lesz a gázáraknál fogyasztói áremelés - mondta, hozzátéve, hogy most olyan árnövekedésre kerül sor, amire öt éve nem volt példa.
Ez ellen, mint aláhúzta, az emberek nem tudnak védekezni, és ez a fogyasztói áremelés mindenkit érint majd, azokat is, akik sem villamos energiát, sem gázt nem használnak.
Nyilatkozatában Varga Mihály kitért arra, hogy a kormánydöntés alapján drasztikus úthasználati díj-növekedésre is lehet számítani.
MTI - fidesz.hu