Kis község nagy szeretete
A II. Felvidéki Imakilenced a Garam-menti Zsemlér községben ért véget befejező állomásával április 15-én. A 180 lelket számláló magyar kisközség fogadta a verőfényes vasárnap délutánon a zarándokokat, akik Dunaszerdahelyről, Nagykérről, Szímőről és Zselízről érkeztek, hogy együtt imádkozzanak magyar nemzetünk lelki megújulásáért.
Dátum: 2007-04-18 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:27.755443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Károly Király Imaliga felvidéki tagozata elhozta Boldog Károly király ereklyéjét is, amelyet a hívek a szentmise után közelebbről is megtekinthettek.
Az ünnepi szentmisét a kanonok úr 11 oltártestvérével együtt mutatta be az Isteni Irgalmasság vasárnapján. A prédikációban Schmatovich professzor úr párhuzamot vont az Irgalmas Jézus és az ő példáját követő Károly király közt, majd beszélt a boldoggá avatásának körülményeiről, a csodás gyógyulásokról és buzgó vallásosságának erényeiről.
A szentmise végén Galgóczi Rudolf zselízi esperes-plébános meghirdette a Mária Légió és a Pázmaneum közös zarándoklatát május 5-ére Bécsbe. ThDr. Karaffa János a Pázmaneum elnöke megköszönte a lelkiatyáknak és a híveknek, hogy mindig szép számban részt vettek az Imakilencedeken és közösen imádkoztak nemzetünk megújulásáért. Majd meghívta a híveket a felvidéki magyar katolikusok találkozójára, amelyre április 29-én a Komáromi Imanapon kerül sor, hogy együtt imádkozzunk magyar papi, szerzetesi és főpásztori hivatásokért. Egyben bejelentette, hogy a III. Felvidéki Imakilenced 1. állomása is Komáromban lesz az Imavasárnapon.
Kürthy Tamás helybéli lelkiatya megköszönte oltártestvéreinek és a zarándokoknak, hogy messzi tájakról is eljöttek Zsemlérre.
A himnuszok eléneklése után minden jelenlévő Boldog Károly király emlékképet kapott, majd pedig a zsemléri Mária Légiósok megvendégelték a zarándokokat.
Karaffa Attila/Pázmaneum