Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy siker a pápa könyve

XVI. Benedek pápa Názáreti Jézus című könyve már a hétfői megjelenés napján - amely egybeesett a pápa 80. születésnapjával - ötvenezer példányban kelt el olasz földön.


Dátum: 2007-04-18 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:28.046199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiadó úgy döntött, hogy megnöveli a példányszámot: összesen 420 ezer darabot tervez piacra dobni Olaszországban. A könyv egyelőre olaszul, németül és lengyelül jelent meg, s tervezik más nyelvekre történő lefordítását.

A 447 oldalas kötet tíz fejezetben főleg Jézus nyilvános tevékenységével foglalkozik. A könyv a Jordán-folyóban történt megkeresztelkedéssel kezdődik, majd foglalkozik a hegyi beszéddel, az Isten országáról szóló példabeszéddel, a tanítványok szerepével és a Jézus tanításaiban szereplő hasonlatokkal is. A Vatikán szerint a pápa tervez egy második kötetet is, amelyben Krisztus kereszthalálával és feltámadásával, valamint születésével és gyermekkorával kíván foglalkozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek