Szociális törvények: egyház- és alkotmányellenes módosítás
"A magyar polgárok ma újra a szocialista kormány gátlástalan, arrogáns és gőgös politikájának lehettek tanúi. Medgyessy Péter, az elemi politikai tisztességet is sutba dobva súlyosan megsértette a köztársasági elnököt, a katolikus egyházat és az általa képviselt többszázezer hívőt azzal, hogy képtelen volt elismeri a kormány hibáját, és döntése értelmében változatlan formában fogja az Országgyűlés elé terjeszteni a szociális törvénycsomagot" - mutat rá a törvénymódosítással kapcsolatos közleményében a Fidesz-Magyar Polgári Párt országos elnöksége.
Dátum: 2003-01-10 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:07.851072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A magyar polgárok ma újra a szocialista kormány gátlástalan, arrogáns és gőgös politikájának lehettek tanúi. Medgyessy Péter, az elemi politikai tisztességet is sutba dobva súlyosan megsértette a köztársasági elnököt, a katolikus egyházat és az általa képviselt többszázezer hívőt azzal, hogy képtelen volt elismeri a kormány hibáját, és döntése értelmében változatlan formában fogja az Országgyűlés elé terjeszteni a szociális törvénycsomagot.
Szimbolikus jelentőségű, hogy a Medgyessy-kormány az új esztergomi érsek beiktatásának előestéjén hozta meg azon döntését, amely ellen a katolikus egyház többször is felemelte szavát. Ez a fajta álszent magatartás is bizonyítja, hogy a szocialisták egyáltalán nem törekednek a demokratikus közélet szereplőivel való megegyezésre.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a kormány megsértette az alkotmányt is, hiszen döntése a magyar állam és a Vatikán között meglévő, nemzetközi szerződésnek is ellentmond.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Elnöksége követeli a kormánytól, hogy tartsa be a Vatikáni Szerződést, szüntesse meg alkotmánysértő tevékenységét, és döntéseinél vegye figyelembe a demokratikus közélet kiemelt szereplőinek, különösen az ügyben érintett történelmi egyháznak jobbító szándékú észrevételeit.
Budapest, 2003. január 10.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Országos Elnökség