Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály: Alagútból ki, alagútba be

A Fidesz meglepetéssel hallotta a pénzügyminiszter bejelentését a számok kedvező irányú változásáról. Úgy látjuk - jelentette ki Varga Mihály -, hogy csomagtól csomagig, alagútból ki, alagútba be tart a magyar gazdaság.


Dátum: 2007-04-18 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:31.024789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Alagútból ki, alagútba be (Varga Mihály)

Világosan látszik az is, hogy még mindig nincs vége a nyáron kezdett kiigazításnak, vagy pénzbehajtásnak, még mindig nincs vége a megszorításnak - tette hozzá Varga Mihály.

Teljes homály övezi azt, hogy a magyar gazdaságpolitika, a magyar gazdaság merre tart. A Reuters felmérése szerint 2014 a legkorábbi Euro bevezetési időpont Magyarországon - ami azt mutatja, hogy a piac is teljes bizonytalanságban van.

Varga Mihály jelezte: egyetért Auth Henrik MNB alelnökkel abban, hogy 2008-ig lehet látni, hogy Magyarországon mi történik, de senki nem tudja megmondani, hogy 2009-től kezdődően milyen pályán lesz magyar gazdaság.

Az elbocsátások és az adóemelések időszaka még nem ért véget, hiszen tömeges létszámleépítések várhatók az állami szférában, folytatódik a reálbérek csökkentése, de bevezetik az elvárt adó "szoft" változatát és az ingatlanadót is - tette hozzá.

A Fidesz gazdaságpolitikusa megjegyezte: még egy évre előre sem tudja a kormány az infláció mértékét meghatározni. Az államháztartási hiányt ugyan most lefelé korrigálták, de így is Magyarország produkálja a legnagyobb a hiányt az uniós országok közül - emlékeztetett.

Varga Mihály leszögezte: még rosszabb a helyzet az államadósság területén, hiszen e téren a tavalyi és az idei konvergencia-program között még nagyobb a különbség - ezt lehetne a Veress-Gyurcsány féle trükkök tartományának nevezni -, mint az államháztartási hiány esetében.

Varga Mihály idézte a jegybank két héttel ezelőtti jelzését, miszerint hatvanhat százalék volt az államadósság mértéke Magyarországon. Több, mint ezer milliárdos távolságra vagyunk attól a számtól, amit korábban a magyar kormány a nyilvánossággal közölt- figyelmeztetett.

Emellett - folytatta - világgazdasági konjunktúra mellett a gazdasági növekedés csökkent a tavalyihoz képest, míg Románia több mint 10 százalékos, Szlovákia pedig 9 százalékos növekedésre számít, addig Magyarországon az a kérdés, hogy 2,5 vagy 3 százalékos lesz a növekedés.

Varga Mihály felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy egy év alatt 7,4 százalékról 7,9 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1996, 'source_type': 'media', 'source_id': 825, 'target_type': 'article', 'target_id': 66374, 'relation_type': 'describes'}