Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymillió forintos díj a képviselő-gyilkosság nyomravezetőjének

Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya egymillió forintos díjat ajánlott fel Balla Irma, debreceni önkormányzati képviselő gyilkosa nyomravezetőjének - közölte az MTI-vel szerdán Vezendi Jánosné rendőr őrnagy, sajtóreferens.


Dátum: 2007-04-18 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:32.239150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főkapitányi felajánlást megelőzően a debreceni önkormányzat Fidesz-frakciója is közleményben tudatta, hogy képviselőtársuk, Balla Irma gyilkosa nyomravezetőjének, vagy a gyilkosság felderítésében döntő információt adó személynek egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel, amelyet közjegyzői letétbe helyeztek.

A két felajánlással, akár kétmillió forintot is megkaphat a nyomravezető, ha a bűncselekményt elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével a tettes azonosítható, a bűnösségére a gyanú alapossá válik.

A rendőrség azt is közölte, hogy szükség esetén a hatóságok a tanú védelméről is gondoskodnak.

Balla Irmát, a Fidesz debreceni önkormányzati képviselőjét április 7-én lakásban találtak meg holtan, s kiderült, hogy az 58 éves asszony gyilkosság áldozata lett. A rendőrség azóta ismeretlen tettes ellen folytatja a nyomozást az ügyben.

Balla Irmát mintegy ezren kísérték utolsó útjára szerdán a debreceni Köztemetőben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek