Meggyes Tamás válasza Szabó Györgynek
Takács Albert a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt tartott beszámolójában elképesztő dolgokat állított a tavaly októberi eseményekkel kapcsolatban. Közlemény.
Dátum: 2007-04-18 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:33.140031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Takács ombudsman úr kijelentései nemcsak cinikusak voltak, de szakmailag védhetetlenek, és tisztségével összeegyeztethetetlenek is. A rendőrök felszerelésére vonatkozó kérdésre például azt válaszolta, hogy a rendőröket akár strandpapucsban is küldhették volna egy békés tüntetésre.
Takács Albert állításait hallva fél óra eltéréssel egy-egy képviselő-társamnak megjegyeztem, hogy "ez hülyeség". Második alkalommal e szavaimat számról leolvasva Takács úr számon kérte azokat az ülésen, majd őt követően ugyanígy tett a bizottság alelnöke.
Mindenekelőtt kijelentem: véleményemet fenntartom. Ahogy elszámolással, úgy bocsánatkéréssel sem Takács Albertnek, sem a bizottság alelnökének nem tartozom.
Bocsánatkéréssel a bizottság MSzP-s alelnöke, Szabó György tartozik pártja honlapján megjelentetett, "durva és becsmérlő szavak"-ról szóló igazságtalan vádjaiért.
Meggyes Tamás
Esztergom polgármestere
fidesz.hu