Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai elnök tovább vitázik a Demokratákkal

Nem tudta rendezni a republikánus párti George Bush amerikai elnök az iraki hadműveletek finanszírozása körüli vitáját az ellenzéki Demokrata Párt vezetőivel tartott szerdai megbeszélésén, amelyen ez utóbbiak az amerikai csapatok kivonását célzó menetrend elfogadására ösztönözték az államfőt. MTI hír.


Dátum: 2007-04-19 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:36.869912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényhozásban szavazati többségben lévő Demokrata Párt vezetői, Harry Reid, a szenátus többségi vezetője és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke a fehér házi találkozó után elmondták: rövidesen beterjesztenek Bush elnöknek egy olyan törvényjavaslatot, amely a hadműveletek költségeinek fedezésére szánt újabb 100 milliárd dolláros kiadás mellett a csapatkivonás időpontját is tartalmazza majd.

A Fehér Ház és a republikánus párti politikusok hevesen ellenzik hasonló menetrendek kitűzését, Bush pedig jelezte, hogy vissza fogja utasítani azokat. Az elnök azzal vádolja demokrata párti ellenfeleit, hogy megkísérlik bizonyos fokig átvenni az iraki hadműveletek irányítását, és azt állítja, hogy a demokrata pártiak törvényjavaslatában csak úgy hemzsegnek az iraki kérdéssel össze nem függő, belföldi vonatkozású témák, tervezetek. Az elnök vétót helyezett kilátásba minden olyan törvénytervezet ellen, amely magában foglalja az iraki csapatkivonás időpontját.

Bush a szerdai megbeszélés elején elismerte, hogy "határozott nézetek" ütköznek a tárgyalóasztalnál, bár a felek igyekeznek barátságos hangnemben közölni észrevételeiket, s készek újra találkozni a vitás kérdések rendezése érdekében.

Eközben az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy pénzjutalmak helyett inkább szabadsággal tervezi kárpótolni azokat a katonákat, akiknek iraki harctéri szolgálatát meghosszabbítják. A tárca illetékese mindazonáltal azt hangoztatta, hogy a döntésnek nincs köze az iraki hadikiadásokkal kapcsolatos költségvetési feszültséghez.

Az amerikai katonák Irakba és Afganisztánba történő - hosszú időre szóló és ismétlődő - vezénylése igen megterheli az amerikai védelmi költségvetést és a fegyveres erők személyi állományát, különösképpen a szárazföldi hadsereg és a tengerészgyalogság erőit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek