Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországot tartják a brit madárinfluenza forrásának?

Előzetes értesülés szerint - az eddigi hivatalos brit álláspontnak megfelelően - Magyarországot fogja megjelölni az év eleji nagy-britanniai madárinfluenza-járvány legvalószínűbb forrásaként a brit agrártárca (DEFRA) elkészült végleges jelentése. MTI hír.


Dátum: 2007-04-19 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:37.187317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC értesülése szerint a szakminisztérium összefoglaló jelentése publikálás előtt áll, és az szerepel benne, hogy a februári brit madárinfluenza-előfordulásokat a legnagyobb eséllyel fertőzött magyar hús importja okozta.

A DEFRA már korábban közölte, hogy húsvét után teszi közzé azt az átfogó jelentést, amelyet a magyarországi érdekeltséggel is bíró brit Bernard Matthews baromfifeldolgozó cégnél kirobbant járványról állított össze.

A brit vállalat kelet-angliai pulykatelepén februárban 159 ezer szárnyast öltek le, miután számos pulyka elhullott, és a tetemekben a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírustörzsét mutatták ki.

A brit helyettes főállatorvos, Fred Landeg szinte azonnal a cég Magyarországról származó importjával hozta összefüggésbe a nagy-britanniai madárinfluenza-járványt.

Landeg február közepi, első összegző tájékoztatóján kijelentette: az akkori bizonyítékok, valamint a virológiai és madártani szakértők által adott szakvélemények alapján "a leghitelesebb hipotézis" az, hogy a vírus Magyarországról importált pulykahús révén érkezett Nagy-Britanniába.

A brit állatkórtani vizsgálati laboratórium (Veterinary Laboratories Agency, VLA) februári első vizsgálati jelentése valóban azt állapította meg, hogy a Nagy-Britanniában és a korábban Magyarországon fellelt H5N1 vírus a teljes genetikai állományra vetítve 99,96 százalékos azonosságot mutatott, és ez "sokkal közelebbi genetikai kapcsolat, mint amelyet az Európában korábban azonosított H5-törzsek egymással mutattak".

A DEFRA szintén még februárban kiadott összegzéséből azonban kiderült az is, hogy a Bernard Matthews érintett angliai telepén komoly higiéniai problémákat tártak fel a szakhatóságok.

A Bernard Matthews Magyarországon a SáGa Foods baromfifeldolgozó céget birtokolja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek