Május 1-től még drágább lesz a vasúti- és autóbusz-közlekedés
Egységessé válik és egyben drágul május elsejétől a vasúti és autóbusz-közlekedés ára. A vonatjegyek 17 százalékkal kerülnek majd többe, míg autóbuszon 4 százalékkal kell többet fizetni. MNO összeállítás.
Dátum: 2007-04-19 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:37.505114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az ütemtervnek megfelelően 2007. május 1-jétől bevezeti az utazási kedvezmények társadalmi egyeztetések során kialakított új rendszerét, és ugyanekkor bevezeti a helyközi közlekedés egységes tarifáit - közölte a tárca kommunikációs főosztálya az MTI érdeklődésére. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a helyi közlekedési reform elképzeléseit bemutató 2006. december 7-iki kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy 2007. május 1-jén változnak az utazási kedvezmények, és ekkorra egységesítik a helyközi vasúti és autóbusz közlekedési tarifákat.
Az utazási kedvezményekben a korábbiakhoz képest változást jelent, hogy a vasúton, autóbuszon, illetve HÉV-en utazók jegy- és bérletkedvezményét egységesítik. A többi között - jegyvásárlás esetén 50 százalékos kedvezményt kapnak a 6-14 éves gyerekek, a 6-65 év közötti magyarigazolvánnyal rendelkező külföldi állampolgárok évenként 4 alkalommal, a nappali tagozatos középiskolai tanulók, a nappali tagozatos felsőoktatásban tanulók, az esti tagozatos tanulók, hallgatók, a magyarigazolvánnyal rendelkező nappali és esti tagozatos tanulók, hallgatók, a levelező tagozatos tanulók, hallgatók, a nyugdíjas utalvánnyal rendelkezők évente 16 alkalommal.
A fogyatékkal élők egységesen 90 százalékos jegyvásárlási kedvezményt kapnak, ez a kedvezmény a súlyosan fogyatékos személy kísérőjére is kiterjed. A súlyosan fogyatékosok számára 90 százalékos bérletkedvezményt vezetnek be. Bérletvásárláskor a nappali tagozatos tanulók iskola és lakhely közötti utazásra 90 százalékos kedvezményt kapnak, egyéb utazáshoz 67,5 százalékos bérletkedvezmény jár a középiskolásoknak. A nappali tagozatos felsőoktatásban tanulók iskola és lakhely közötti utazására 67,5 százalékos bérletkedvezmény vehető majd igénybe. Ugyancsak 67,5 százalékos kedvezmény jár az esti tagozatos tanulóknak, hallgatóknak bérletvásárláshoz. Május 1-jén pedig az autóbusz jegy árak átlagosan 4 százalékkal, a vonatjegyárak mintegy 17 százalékkal növekednek majd.
MNO - fidesz.hu