Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Wallis azért még újjáépítheti a Puskás Stadiont

A következő évtizedek pályázatai érdekében is elkerülhetetlen a Puskás Ferenc Stadion átalakítása - mondta a Wallis Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Budapest Sportaréna újjáépítésének miniszteri biztosa. Gyurcsány Ferenc szintén megerősítette: az egykori Népstadiont biztos, hogy felújítják. Az inforadio.hu írása,


Dátum: 2007-04-19 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:39.806654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fürjes Balázs kijelentette: a magyar-horvát pályázat sikertelenségében biztosan szerepet játszott az, hogy sem Magyarország, sem Horvátország nem tudott egyetlenegy olyan stadiont sem felmutatni, amely megfelelne az UEFA követelményeinek.

Ígéretekben kellett volna bíznia az UEFA-nak, igaz azonban az is, hogy a lengyelek és az ukránok sem állnak jobban ebben a kérdésben - tette hozzá a Wallis Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Fürjes Balázs szerint nem volt kidobott pénz a pályázatra költött összeg, a költségvetést ráadásul viszonylag szerény kiadás terhelte. Ezen kívül a kandidálás felhívta a figyelmet az országra.

Átgondoltak sok kérdést, született rengeteg terv, amelyeknek egy része Eb nélkül is megvalósulhat. Nyilván elemezni kell a tanulságokat - húzta alá a szakember.

Fürjes Balázs úgy véli, hogy egy sikeres Eb-rendezés nagyban segíthette volna a 2020-as olimpia elnyerését is, hiszen utóbbiról 2013-ban határoznak.

A Wallis Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: az esetleges olimpiai kandidálás szempontjából is szükség van legalább a Puskás Ferenc Stadion, az ország nemzeti stadionjának felújítására.

-Nem hiszem, hogy megspórolható lenne ez a munka - fogalmazott a szakember.

Gyurcsány Ferenc a cardiffi döntés után megerősítette: az egykori Népstadiont biztos, hogy felújítják majd annak ellenére is, hogy nem a magyar-horvát pályázat győzött.

inforadio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek