Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan figyelmezteti Washingtont

Észak-Korea szombaton "tisztességes magatartásra" szólította fel az Egyesült Államokat, és azzal vádolta meg Washingtont, hogy "bomlasztja" a Koreai-félsziget újraegyesítésére irányuló tárgyalásokat.


Dátum: 2003-01-11 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:08.930390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KCNA hírügynökség által közzé tett nyilatkozatában Phenjan bírálja és önkényes akciónak minősíti, hogy a múlt hónapban feltartóztattak egy Jemenbe tartó észak-koreai hajót, amely rakétákat szállított. A szállítmányt amerikai és spanyol hadihajók fogták el.

Phenjan akkor hangsúlyozta: Ha bármilyen erő megsérti a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság szuverenitását, akkor Észak-Korea könyörtelenül megsemmisíti az agresszorokat.

A hivatalos észak-koreai hírügynökség mostani vádjai szerint az Egyesült Államok beavatkozik a két Korea közötti viszony javítását célzó tárgyalásokba. Washington azonban "soha nem háríthatja el magáról a felelősséget a két Korea közötti párbeszéd megakasztásáért" - olvasható a KCNA-közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek