Újabb 25 ezer amerikai katonát vezényelnek az öbölbe
Újabb 25 ezer amerikai katonát - elsősorban tengerészgyalogosokat és pilótákat - vezényelnek a Perzsa(Arab)-öböl térségébe az amerikai erők Irak elleni felvonulásának keretében. Washingtoni források szerint - amelyeket az AFP franciahírügynökség idézett - Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter az erről szóló parancsokat pénteken írta alá.
Dátum: 2003-01-11 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:09.302825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-carolinai támaszpontokról hétezer tengerészgyalogos indul útnak, a Virginia állambeli kikötőkből pedig három csapatszállító hajó kapott indulási parancsot pénteken.
Belgiumi kikötőkbe pedig amerikai katonai szakértők érkeztek, amelyek feladata lesz, hogy a Németországban állomásozó műszaki alakulatok behajózását biztosítsa az ide érkező amerikai hadihajókra, amelyek Kuvait felé veszik az irányt.
MTI - fidesz.hu