Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petrétei tagad

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter visszautasította, hogy "igen jó kapcsolatokat" ápolt volna a milliárdos vám- és adócsalás vádjával letartóztatott alapítványi vezetővel, Földesi-Szabó László nyugalmazott rendőr ezredessel. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-04-19 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:45.128324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint egymilliárd forintos csempészettel gyanúsítják a vámosok a Mehmet Karcsikát hazahozó alapítvány vezetőjét, Földesi-Szabó Lászlót és öt társát.

A gyanú szerint főként a Távol-Keletről hoztak konzerveket, és azt a látszatot keltették, hogy a 8500 tonna élelmiszert ellenszolgáltatás nélkül adták át az alapítványnak, ezért sem áfát, sem vámot nem fizettek. Közben a kereskedelemben értékesítették az árut. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány támogatta a 2006. december 15-én Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter fővédnökségével megrendezett Kiskarácsony elnevezésű programot, ahol rendőr családok gyermekeit ajándékozták meg.

Petrétei József a sajtónak eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy miniszteri beszédének megtartásakor, illetve az ajándékok átadásakor, a sajtóban bizonyítékként hivatkozott fényképfelvételek egy nyilvános eseményen készültek, így nem támaszthatják alá a médiában megjelent feltételezéseket.

Földesi-Szabó korábban titkosszolgálati operatív feladatokat látott el, a 90-es évek végén alezredesként szerelték le. Tavaly októberben a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezésére Bene László országos rendőrfőkapitánytól nyugállományú ezredesi kinevezést vehetett át az alapítványi vezető.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek