Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc az euróról és a konvergencia-programról - a Fidesz véleménye:


Dátum: 2007-04-19 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:47.163546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikor a polgári kormánytól a szocialisták átvették a kormányzást, az ország olyan állapotban volt, hogy az új pénzügyminiszter maga is 2007-2008-ra tette az euró magyarországi bevezetésének dátumát.

Mostanra, amikor már euróval fizethetnénk, beláthatatlan távolságba került az európai fizetőeszköz, és ezért kizárólag a gazdaságot és a költségvetést mély válságba sodró szocialista-szabaddemokrata kormányzás a felelős.

Gyurcsány Ferenc mai találgatásait az euró bevezetésének dátumáról már senki sem veszi komolyan, az emberek átverésével hatalomra került kormányfő szavainak nem lehet hitelt adni.

Budapest, 2007. április 19.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek