Szárnyal a Fidesz, mélyben az MSZP
Továbbra is szárnyal a Fidesz: a kormányoldalnak április elejére szinte semmit sem sikerült lefaragnia az egy hónappal korábbi, minden eddiginél nagyobb hátrányából - derül ki a HVG-nek készült e havi Medián-elemzésből.
Dátum: 2007-04-19 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=75717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:58:48.547706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részvételi arány hónapról hónapra alig változik a teljes népességben, most áprilisban 52 százalék. Ennek a számnak persze nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, mivel előrehozott választások tartásának nincs túl nagy valószínűsége. Amikor viszont a Medián kérdezőbiztosai egy valamivel reálisabb eshetőségről, a Fidesz által kezdeményezett népszavazásról érdeklődtek, még kevesebb, számszerűen 42 százaléknyi szavazópolgár jelezte biztosra a részvételét (ez a fokozódó kampány ellenére nemhogy nem több, de egy hajszállal még kevesebb is, mint amit a népszavazás meghirdetését követően, tavaly novemberben mért a Medián).
Nehéz lenne egyértelműen megmondani, hogy az elmúlt két hónap alatt miért is következett be a Fidesz előretörése és az MSZP visszaesése. Az biztosnak tűnik, hogy a változást nem a gazdasági közhangulat további romlása idézte elő, bár kétségtelen, hogy az emberek az anyagiakat illetően továbbra is igencsak borúlátóak: a háztartásuk anyagi helyzetének romlására a megkérdezettek 60 százaléka, az ország gazdasági állapotának a romlására 57 százalékuk számított április első napjaiban is.
A gazdasági közhangulat mutatói azonban tavaly nyáron, a megszorítások bejelentését követően voltak mélyponton, azóta valamelyest stabilizálódott a helyzet, sőt az utóbbi két hónapban egy kicsit még javult is a lakosság gazdaságihelyzet-értékelése. Az MSZP újabb szavazatvesztése inkább az egészségügyi reform felpörgésével függhet össze.
Általánosságban elmondható, hogy tavaszra a kormánypárti politikusok népszerűsége visszaesett, az ellenzékieké növekedett (a most regisztrált változások többsége valójában már március elejére bekövetkezett). Pokorni mellett a párt parlamenti frakcióvezetőjének, Navracsics Tibornak az ismertsége és elismertsége is számottevően nagyobb lett, ami ugyancsak a párbeszédképesebb vonal növekvő vonzerejét jelzi.
Az elemzés része a politikusok népszerűségi listája. Ennek élén, az ilyen rangsorokban hagyományosan jól szereplő Dávid Ibolya MDF-elnök áll, őt Sólyom László köztársasági elnök követi, majd Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Pokorni népszerűsége hét pontot erősödött januárhoz képest, míg a negyedik helyre szoruló Szili Katalin szocialista házelnöké négyet esett.
Orbán Viktor Fidesz-elnök az ötödik a sorban 48 ponttal (ez négypontos erősödés január óta), míg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megítélése ugyanekkora mértékben romlott, és 29 ponttal a lista utolsó harmadában foglal helyet. Messze a legnépszerűtlenebb politikus Molnár Lajos, aki azonban hamarosan várhatóan lekerül a listáról, két hete ugyanis lemondott posztjáról.
hvg.hu - fidesz.hu